„ACÉL A SZÍV!”
Felkészülni, továbbjutni
Újabb tétmérkőzés vár együtteüsnkre, mely szerdán délután fél öttől a Siklós otthonában lép pályára a Magyar Kupa második fordulójában, természetesen győzelmi esélyekkel.
A Budapest SE felett aratott siker után újabb feladat vár Mátéfi Eszter vezetőedző együttesére, mely holnap fél öttől az NB II-es Siklós otthonában lép pályára a Magyar Kupa második fordulójában. Holnapi vetélytársunk két fordulót játszott már le saját bajnokságában, ahol egy győzelem, valamint egy vereség a mérlege, s nem túlzunk, ha kijelentjük, egyértelműen a mieink a szerdai összecsapás esélyesei. Ezt erősítette meg érdeklődésünkre Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elárulta, hogy jó hangulatban várja csapatunk a holnapi meccset, melyen egyértelműen a győzelem és a továbbjutás a célja Ferlingéknek.
- Láthatóan jót tett csapatunknak a Budapest SE ellen aratott győzelem, mert azóta a hangulat is érezhetően jobb lett, s tekintve, hogy ellenfelünk alacsonyabb osztályban játszik, számunkra most nem lehet más a cél, mint a győzelem magabiztos megszerzése. Ezzel együtt nem szabad, s nem is vesszük félvállról a Siklós elleni mérkőzést, mely számunkra még jól is jön a Veszprém elleni bajnoki találkozó előtt. Fiataljaink közül egyedül Kemény Dóra bajlódik sérüléssel, a felnőtt csapat tagjai azonban egészségesek, így a lehető legjobb összeállításunkban vághatunk neki a holnap délután fél ötkor kezdődő mérkőzésnek.
További hírek
A bajnoki negyeddöntő menetrendje
2016. ápr. 07.A Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első mérkőzését április 13-án, míg a visszavágót egy héttel később játssza le felnőtt csapautnk.
Jegyárak az EHF Kupára
2016. ápr. 05.A felnőtt belépők 1500, míg a diák jegyek 800 forintba kerülnek a vasárnapi EHF Kupa találkozóra, s csütörtöktől már elővételben is megvásárolhatják a tiketteket szurkolóink.
Szép siker a Randers ellen - egy lépés a döntő!
2016. ápr. 03.Kétgólos, 29-27-es győzelmet aratott az EHF Kupa első, dániai mérkőzésén felnőtt együttesünk a Randers HK csapata ellen.
Elődöntőzik a Kohász - élőben is közvetítjük!
2016. ápr. 03.Rendben megérkezett Dániába, s elszántan, bizakodva várja a Randers elleni EHF Kupa elődöntő első mérkőzését akadémiánk felnőtt csapata.