„ACÉL A SZÍV!”
Felkészülni, továbbjutni
Újabb tétmérkőzés vár együtteüsnkre, mely szerdán délután fél öttől a Siklós otthonában lép pályára a Magyar Kupa második fordulójában, természetesen győzelmi esélyekkel.
A Budapest SE felett aratott siker után újabb feladat vár Mátéfi Eszter vezetőedző együttesére, mely holnap fél öttől az NB II-es Siklós otthonában lép pályára a Magyar Kupa második fordulójában. Holnapi vetélytársunk két fordulót játszott már le saját bajnokságában, ahol egy győzelem, valamint egy vereség a mérlege, s nem túlzunk, ha kijelentjük, egyértelműen a mieink a szerdai összecsapás esélyesei. Ezt erősítette meg érdeklődésünkre Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elárulta, hogy jó hangulatban várja csapatunk a holnapi meccset, melyen egyértelműen a győzelem és a továbbjutás a célja Ferlingéknek.
- Láthatóan jót tett csapatunknak a Budapest SE ellen aratott győzelem, mert azóta a hangulat is érezhetően jobb lett, s tekintve, hogy ellenfelünk alacsonyabb osztályban játszik, számunkra most nem lehet más a cél, mint a győzelem magabiztos megszerzése. Ezzel együtt nem szabad, s nem is vesszük félvállról a Siklós elleni mérkőzést, mely számunkra még jól is jön a Veszprém elleni bajnoki találkozó előtt. Fiataljaink közül egyedül Kemény Dóra bajlódik sérüléssel, a felnőtt csapat tagjai azonban egészségesek, így a lehető legjobb összeállításunkban vághatunk neki a holnap délután fél ötkor kezdődő mérkőzésnek.
További hírek
Takács Józsefné büszke az U14-esekre
2021. feb. 26. #DKKA utánpótlásA sok kihagyás mellett átszervezések is nehezítették a felkészülést, de a fiatalok szerencsére jól reagáltak az új helyzetre.
Hibátlan nap!
2021. feb. 24. #DKKA utánpótlásMindhárom pályára lépő up csapatunk begyűjtötte a pontokat szerdán.
Bruzsa Lili meghívót kapott!
2021. feb. 23. #DKKA utánpótlásFiatal játékosunkat behívták a serdülő válogatott jövő hónapi edzőtáborába.
Ízlett a csabai csemege!
2021. feb. 20.Végig vezetve aratott sima, 41-28-as győzelmet a Békéscsaba elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.
Most már muszáj nyerni!
2021. feb. 19.A sereghajtó Békéscsaba elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata.