„ACÉL A SZÍV!”
Tovább a kupában
Nem okozott gondot a győzelem megszerzése a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának a Siklós elleni találkozón. Együttesünk végig vezetve aratott 41-24-es sikert alacsonyabb osztályú vetélytársa felett, s biztosan jutott a Magyar Kupa harmadik fordulójába.
Siklóson vendégszerepelt tegnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia együttese, ahol a Magyar Kupa második fordulójában léptek pályára Mátéfi Eszter tanítványai. Mivel a házigazda siklósiak alacsonyabb osztályban, az NB II-ben szerepelnek, ezért egyértelműen Ferlingék voltak a találkozó esélyesei. A Kohász csapata igazolta is az előzetes várakozásokat, ugyanis már a mérkőzés elején meglépett a vendéglátóktól, s az első félidő végén már kilenc góllal állt jobban az egyébként jól küzdő Siklós gárdájánál (12-21). A térfélcsere után már mindenki játéklehetőséget kapott Mátéfi Eszter vezetőedzőtől, ám a különbség így sem csökkent sőt, tovább nőtt a csapatok között, s végül a mieink nagyon sima, 42-24-es győzelemmel biztosították helyüket a sorozat harmadik fordulójában.
Siklós – Dunaújvárosi Kohász KA
24-41 (12-21)
DKKA: Knezovic, Bódi 8, Sánta 2, Takács F. 7, Takács D. 5, Ferling 4, Berta. Csere: Pisák, Török (kapusok), Gera 3, Vadász 2, Gáspár 3, Orbán L. 2, Grosch 4, Kővári 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat
2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra.
Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról
2021. ápr. 28.A Magyar Kézilabda Szövetség az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és újraindítás esetén akár az utánpótlás kézilabda események rendezését is érintheti.
Loki-öröm Debrecenben!
2021. ápr. 25.Nem bírt a DVSC-vel akadémiánk felnőtt együttese a két gárda debreceni bajnokiján ma délután.
Nehéz meccs előtt!
2021. ápr. 24.Idegenben, a DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese vasárnap délután három órától.
Csak a szakmára figyelhetnek!
2021. ápr. 15.Az akadémia anyagi helyzetéről, a legfontosabb feladatokról, a közeljövő céljairól számolt be honlapunknak Vertig Csaba, akadémiánk januárban kinevezett új ügyvezetője.