„ACÉL A SZÍV!”
Vereség Veszprémben
Bár korán előnybe került, az első félidő végére már ötgólos hátrányba került együttesünk a Veszprém elleni bajnokin, s mivel a hazaiak a fordulás után is pontosabbak voltak, végül 33-28-ra megnyerték a találkozót.
A bajnoki tabella harmadik helyén álló Veszprém otthonába látogatott együttesünk ma este, melynek védekezésben és támadásban is jó teljesítményt kellett nyújtania ahhoz, hogy legyen esélye a szezon egyik meglepetéscsapata ellen.
A kezdéssel nem is volt semmi gond a mieink részéről, hiszen Mátéfi Eszter tanítványai ott folytatták, ahol a Budapest SE ellen abbahagyták, s egy 4-0-s rohammal vágtak neki a találkozónak. A kezdeti lendület azonban sajnos nem tartott sokáig, mert míg a házigazdák támadásban és védekezésben is jelentősen feljavultak, addig a mieink az ellenfél, valamint saját kapujuk előtt is egyre többet hibázgattak, s ezt gólokkal büntette a Róth-csapat. A hazaiak előbb egalizáltak, s bár innen még egyszer vezetett csapatunk, a folytatásban már a Veszprém akarata érvényesült (6-8). Vetélytársunktól Planéta, Tóth és Palkó szerezte a hazai gólok zömét, így a mieinktől hiába termelt Ferling és Bódi is becsülettel, magához ragadta az előnyt a házigazda, mely a félidei szünetig ötgólos vezetést épített magának a hajrában sokat hibázó Kohász ellen (17-12).
A térfélcsere után igyekezett felzárkózni együttesünk, ám támadásaiba továbbra is sok hiba csúszott, így a vendéglátók tartották sőt, növelték is magabiztos vezetésüket (20-12). Hiába próbált cserékkel frissíteni Mátéfi Eszter, csak nem akart tartósan összeállni a játék, a nem várt hibák mellett a ziccerek kihasználásával is meggyűlt a baja a mieinknek, akik így is feljöttek egyszer öt gólra, ám elég volt pár újabb hiba, s ismét nyolccal vezettek a vendéglátók (28-20). Ekkor sem adták fel azonban Ferlingék, akik nagy hajrát nyitottak, s két és fél perccel a meccs vége előtt három gólra megközelítették ellenfelüket, ám a veszprémiek időben kapcsoltak, s két újabb szerzett találattal alakították ki a 33-28-as végeredményt
Veszprém – DKKA
33-28 (17-12)
DKKA: Knezovic, Bódi 8, Sánta, Ferling 8, Takács D. 3, Takács F. 3, Berta 5. Csere: Pisák, Csapó (kapusok), Gáspár 1, Gera, Vadász, Orbán L., Kővári. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával