„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Fradi érkezik

2012. okt. 24.
  • Facebook

Az ország egyik legjobb csapata, a Ferencváros ellen lép pályára ma este hat órától együttesünk. A mérkőzés esélyesének a vendégek számítanak, ám a mieink sem feltett kezekkel vágnak neki az összecsapásnak.

 

Nem úgy sikerült együttesünk hétvégi, veszprémi fellépése, ahogy azt a csapat vezetői, szurkolói elképzelték, mert a házigazdák tehetséges fiatalokból álló formációja szinte végig vezetve aratott ötgólos győzelmet Mátéfi Eszter tanítványai felett. A mieink sajnos nem tudták megismételni a Budapest SE ellen nyújtott játékukat, támadásban, védekezésben is sok hibát követtek el, ráadásul kapusteljesítményben sem közelítették meg a fővárosiak elleni teljesítményt. A szomorkodásra azonban nem jutott sok idő, mert ma már egy még nehezebb találkozó vár Ferlingékre, akik este hat órától az idei szezonban még hibátlan, s a bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is remekül teljesítő Ferencváros csapatát látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A mérkőzés esélyesének egyértelműen a vendégek számítanak, akik az idei bajnoki szezonban eddig hat találkozót játszottak, s a legszorosabbat is hétgólos különbséggel nyerték meg. A fővárosi zöld-fehérek a Bajnokok Ligájában is parádéznak, hiszen a Volgográd ellen idegenben aratott fölényes siker után az elmúlt hétvégén legyűrték a kontinens egyik legjobbját, a norvég Larvik együttesét is. Nagy feladat vár tehát együttesünkre, melynek a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy legyen esélye egy jó eredmény elérésére, ám a pontszerzés így is a csoda kategóriába tartozna. Együttesünk mindenestre becsülettel készül az összecsapásra, mely előtt sem sérülés, sem betegség nem nehezítette a gyakorlásokat, így Mátéfi Eszter vezetőedző csapata a legjobb összeállításban vághat neki az este hat órakor kezdődő mérkőzésnek.

További hírek

Idegenben is a két pontért lépünk pályára

Idegenben is a két pontért lépünk pályára

2024. jan. 19.

A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Újabb fontos Kohász-győzelem

Újabb fontos Kohász-győzelem

2024. jan. 13.

Szinte végig vezetve, mégis fordulatos, izgalmakban gazdag mérkőzésen aratott háromgólos sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata.

Négypontos meccs a Kisvárda ellen

Négypontos meccs a Kisvárda ellen

2024. jan. 12.

Hazai környezetben, a győzelem reményében folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Győzelem és továbbjutás a kupában

Győzelem és továbbjutás a kupában

2024. jan. 06.

Szinte végig vezetve aratott 31-27-es sikert a Békéscsaba ellen, így bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese.

Szép évkezdésben bízik a DKKA

Szép évkezdésben bízik a DKKA

2024. jan. 05.

A győzelem és a továbbjutás reményében öltenek szerelést kézilabdázóink a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Békéscsaba ellen szombaton délután négy órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat