„ACÉL A SZÍV!”
Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!
A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.
Pastrovics Melinda pályafutását Kiskunhalason kezdte, innen került be a junior válogatottba, amely a 2001-es hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmet nyert. Ezután a Ferencvárosba vezetett az útja, rövid kitérőket leszámítva két etapban összesen tizenhárom szezonon át védett a fővárosi zöld-fehéreknél. Játékos karrierjének utolsó éveit Siófokon töltötte, majd a játékkal felhagyva ugyanitt kapusedzői feladatokat vállalt nem csak az utánpótlásban, hanem a felnőtt csapat mellett is.
A szakember tavaly ősszel távozott a Siófok KC egyesületétől, közben azonban szemernyit sem távolodott a kézilabdasporttól, hiszen több projektben is aktív jelenleg is, melyek közül kiemelendő, hogy a DKKA korábbi kapusedzőjével, Farkas Andreával közösen szerveznek megyei képzési napokat, mely során immáron számos megyébe eljutottak.Emellett természetesen nem maradhat el a kapustábor szervezése sem. Bokros teendői mellett sem tudott azonban nemet mondani szakmai igazgatónk, korábbi csapattársa, Bulath Anita hívásának, hogy a karrierje új állomáshelyet kapjon Dunaújvárosban, ahol a közvetlen utánpótlás, az U13-U17-ig terjedő korosztály kapusainak felkészítése a feladata.
A DKKA-nál ezidáig Csiszár Ramóna egy személyben látta el a teljes utánpótlás szakmai képzést, Pastrovics Melinda érkezése azonban lehetővé teszi, hogy egyesületünk fiatal kapusaink fejlesztése jóval strukturáltabb módon történhessen, melynek köszönhetően – Akadémiához méltóan – ez a terület is kiemelt figyelmet kap.
Új érkezőnket az a megtiszteltetés érte, hogy immáron a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát képviselve előadást tarthasson a 2023. április 20-án a PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet által megrendezett Kézilabdás Szakmai Napon. Az előadás megtartására utánpótlás szakmai vezetőnk, Dr. Paic Róbert kérte fel, s bár ez nem titok, hogy egy teljesen új jellegű megmérettetés Pastrovics Melinda számára, minden téren vagány kapusedzőnk természetesen örömmel vállalta a felkérést. Az eseménnyel kapcsolatosan hamarosan több információval is jelentkezünk.
Új kapusedzőnknek ezúton is nagyon jó munkát kívánunk! Meli, Isten hozott a Kohásznál!
További hírek
Csonka lesz a Kohász Kupa
2018. aug. 13.A Fehérvár KC után a Vác is lemondta szereplését az idei Kohász Kupán.
Hibátlan utánpótlás
2018. aug. 12. #DKKA utánpótlásA serdülők és az ifjúságiak tornáján sem tudtak hibázni utánpótlás együtteseink.
Ezúttal győzelem!
2018. aug. 11.Hatgólos, 28-22-es győzelmet aratott felnőtt csapatunk a szlovén bajnok Ljubljana elleni edzőmérkőzésen.
Vereség a Ljubljanától
2018. aug. 09.A szlovén bajnok nyolc góllal, 32-24-re győzte le együtteüsnket a Dunaújvárosi Sportcsanrokban lejátszott felkészülési találkozón.
Az utánpótlásra alapozva!
2018. aug. 09.A közelmúltban változás történt a női kézilabdacsapatot és az akadémiát működtető cég, a DKKA Kft. vezetésében. Szemenyei Istvánt Nyakacska Zsolt váltotta az ügyvezető igazgatói pozícióban, aki korábban az egyik legsikeresebb időszakában már vezette a dunaújvárosi női kézilabdát. Talán éppen ezért vetődik fel sokunkban a kérdés: vajon újra a Bajnokok Ligája (BL)-szereplés a cél?
2015-16 EHF Kupagyőztes




