„ACÉL A SZÍV!”
Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!
A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.
Pastrovics Melinda pályafutását Kiskunhalason kezdte, innen került be a junior válogatottba, amely a 2001-es hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmet nyert. Ezután a Ferencvárosba vezetett az útja, rövid kitérőket leszámítva két etapban összesen tizenhárom szezonon át védett a fővárosi zöld-fehéreknél. Játékos karrierjének utolsó éveit Siófokon töltötte, majd a játékkal felhagyva ugyanitt kapusedzői feladatokat vállalt nem csak az utánpótlásban, hanem a felnőtt csapat mellett is.
A szakember tavaly ősszel távozott a Siófok KC egyesületétől, közben azonban szemernyit sem távolodott a kézilabdasporttól, hiszen több projektben is aktív jelenleg is, melyek közül kiemelendő, hogy a DKKA korábbi kapusedzőjével, Farkas Andreával közösen szerveznek megyei képzési napokat, mely során immáron számos megyébe eljutottak.Emellett természetesen nem maradhat el a kapustábor szervezése sem. Bokros teendői mellett sem tudott azonban nemet mondani szakmai igazgatónk, korábbi csapattársa, Bulath Anita hívásának, hogy a karrierje új állomáshelyet kapjon Dunaújvárosban, ahol a közvetlen utánpótlás, az U13-U17-ig terjedő korosztály kapusainak felkészítése a feladata.
A DKKA-nál ezidáig Csiszár Ramóna egy személyben látta el a teljes utánpótlás szakmai képzést, Pastrovics Melinda érkezése azonban lehetővé teszi, hogy egyesületünk fiatal kapusaink fejlesztése jóval strukturáltabb módon történhessen, melynek köszönhetően – Akadémiához méltóan – ez a terület is kiemelt figyelmet kap.
Új érkezőnket az a megtiszteltetés érte, hogy immáron a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát képviselve előadást tarthasson a 2023. április 20-án a PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet által megrendezett Kézilabdás Szakmai Napon. Az előadás megtartására utánpótlás szakmai vezetőnk, Dr. Paic Róbert kérte fel, s bár ez nem titok, hogy egy teljesen új jellegű megmérettetés Pastrovics Melinda számára, minden téren vagány kapusedzőnk természetesen örömmel vállalta a felkérést. Az eseménnyel kapcsolatosan hamarosan több információval is jelentkezünk.
Új kapusedzőnknek ezúton is nagyon jó munkát kívánunk! Meli, Isten hozott a Kohásznál!
További hírek
Novák András: Kedvezőnek nem mondható, de kedvezőtlennek én nem mondanám....
2016. máj. 13.DigiSport: Kedvezőtlenebb szabályok vonatkoznak a DKKA-ra ?
Novák András: ... bölcs elnökségi döntés született....
Vác - DKKA NBI felnőtt rájátszás (teljes mérkőzés) 22-28
2016. máj. 13.idegenben is legyőzte a Vác együttesét akadémiánk felnőtt csapata.
Magabiztos továbbjutás
2016. máj. 11.A hazai pályán aratott kétgólos siker után idegenben is legyőzte a Vác együttesét akadémiánk felnőtt csapata.
Ma már a Vác ellen
2016. máj. 11.Kétgólos előnyből várja a ma esti, Vác elleni bajnoki párharc visszavágóját együttesünk.
Kupaindulást ér az EHF-siker
2016. máj. 10.Részt vehet az összevont EHF kupa 2016/2017-es küzdelmeiben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Erről Soós Balázs, a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Bizottságának titkára tájékoztatta Akadémiánkat.
2015-16 EHF Kupagyőztes




