„ACÉL A SZÍV!”
Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!
A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.
Pastrovics Melinda pályafutását Kiskunhalason kezdte, innen került be a junior válogatottba, amely a 2001-es hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmet nyert. Ezután a Ferencvárosba vezetett az útja, rövid kitérőket leszámítva két etapban összesen tizenhárom szezonon át védett a fővárosi zöld-fehéreknél. Játékos karrierjének utolsó éveit Siófokon töltötte, majd a játékkal felhagyva ugyanitt kapusedzői feladatokat vállalt nem csak az utánpótlásban, hanem a felnőtt csapat mellett is.
A szakember tavaly ősszel távozott a Siófok KC egyesületétől, közben azonban szemernyit sem távolodott a kézilabdasporttól, hiszen több projektben is aktív jelenleg is, melyek közül kiemelendő, hogy a DKKA korábbi kapusedzőjével, Farkas Andreával közösen szerveznek megyei képzési napokat, mely során immáron számos megyébe eljutottak.Emellett természetesen nem maradhat el a kapustábor szervezése sem. Bokros teendői mellett sem tudott azonban nemet mondani szakmai igazgatónk, korábbi csapattársa, Bulath Anita hívásának, hogy a karrierje új állomáshelyet kapjon Dunaújvárosban, ahol a közvetlen utánpótlás, az U13-U17-ig terjedő korosztály kapusainak felkészítése a feladata.
A DKKA-nál ezidáig Csiszár Ramóna egy személyben látta el a teljes utánpótlás szakmai képzést, Pastrovics Melinda érkezése azonban lehetővé teszi, hogy egyesületünk fiatal kapusaink fejlesztése jóval strukturáltabb módon történhessen, melynek köszönhetően – Akadémiához méltóan – ez a terület is kiemelt figyelmet kap.
Új érkezőnket az a megtiszteltetés érte, hogy immáron a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát képviselve előadást tarthasson a 2023. április 20-án a PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet által megrendezett Kézilabdás Szakmai Napon. Az előadás megtartására utánpótlás szakmai vezetőnk, Dr. Paic Róbert kérte fel, s bár ez nem titok, hogy egy teljesen új jellegű megmérettetés Pastrovics Melinda számára, minden téren vagány kapusedzőnk természetesen örömmel vállalta a felkérést. Az eseménnyel kapcsolatosan hamarosan több információval is jelentkezünk.
Új kapusedzőnknek ezúton is nagyon jó munkát kívánunk! Meli, Isten hozott a Kohásznál!
További hírek
DKKA Ifjúsági Felkészülési Torna 2015
2015. aug. 25.A verseny időpontja: 2015. 08. 26. (szerda)
Helyszín: DUNAÚJVÁROS VÁROSI SPORTCSARNOK
(2400 Dunaújváros, Eszperantó u. 2-4)
Tornagyőzelem Vácon!
2015. aug. 23.A Fehérvár KC, a Vác, valamint a Siófok együttesét is legyőzve szerezte meg az Ipress-Kupa első helyét együttesünk.
Készül az utánpótlás is
2015. aug. 19. #DKKA utánpótlásHárom felkészülési tornát is rendez akadémiánk az utánpótlás számára a közeljövőben. Az ifik és a juniorok a városi sportcsarnokban, míg a serdülők a főiskola sportcsarnokában lépnek pályára a jövő héten.
Hétvégén az Ipress Kupáért
2015. aug. 19.Újabb rangos tornán vesz részt Mátéfi Eszter együttese, mely szombaton és vasárnap Vácon, az Ipress Kupán lép pályára.
FERLING DETTI: NEM BÚCSÚ CSAK SZEREPCSERE....
2015. aug. 18.2015. augusztus 28. 16:00
Dunaújvárosi Sportcsarnok
Bemutató- és Gálamérkőzések régi és új kedvencekkel Meglepetés műsor Sztárvendéggel!
Fantasztikus időutazás egykori és jelenlegi kedvencek egymás mellett, egymás ellen.
Sikeredzők, bajnokok ligája győztesek, válogatottak jönnek össze egy önfeledt bolondozásra, a nézők szórakoztatására, Detti köszöntésére...
2015-16 EHF Kupagyőztes




