„ACÉL A SZÍV!”
Folytatni a jó sorozatot
Ötödik bajnoki sikerére készül együttesünk ma este hat órától a Budaörs ellen.
Remekül kezdte a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese, mely első négy összecsapását megnyerve áll jelenleg a tabella harmadik helyén. Zdravko Zovko tanítványai a válogatott szünet alatt sem pihentek, s igyekeztek hasznosan eltölteni a mögöttük álló két hetet. Mint azt György László másodedző elmondta, az első héten elsősorban fizikai munkát végeztek, ám hétfőtől már a taktikai, technikai elemek gyakorlása volt a fő feladat, mert a lehető legjobban fel akartak készülni a Budaörs elleni, ma este hat órakor kezdődő hazai bajnoki mérkőzésükre.
Együttesünk ellenfele a kilencedik helyen áll a bajnokságban úgy, hogy eddig lejátszott négy mérkőzéséből egyet nyert meg, s egy döntetlen mellett két vereség szerepel a neve mellett. A nyáron jelentősen megerősödött budaörsi alakulatot azonban ezzel együtt sem lehet leírni, s mint azt a György László elmondta, ahhoz, hogy itthon tartsák a három pontot, az első perctől az utolsóig nagy odafigyeléssel, keményen és hatékonyan kell játszaniuk.
"Megnézve a Budaörsöt és látva az eredményeit, nagyon nagy hiba lenne, ha félvállról vennénk őket. A felkészülési időszakban játszottunk már velük, s akkor mindössze egyetlen góllal nyertünk, vagyis most is nagyon oda kell figyelnünk. A Békéscsabát megverték öt góllal, az MTK-val a fővárosban játszottak döntetlent, szóval koncentrálnunk kell hatvan percen keresztül, ha meg akarjuk nyerni ötödik mérkőzésünket is. Meghatározó játékosuk Bognár Barbara, aki jól, gyorsan irányítja a budaörsiek támadójátékát, s mivel a lerohanásokat is jól alkalmazzák, ezért a támadásokból való megfelelő visszarendeződésre is oda kell figyelnünk. Védekezésben keményen, határozottan kell játszanunk, hogy megfelelő segítséget nyújtsunk kapusainknak, s ha ezeket sikerül megvalósítani, akkor itthon fogjuk tartani a bajnoki pontokat" – fogalmazott György László másodedző.
További hírek
Az akadémisták hete
2021. nov. 28. #DKKA utánpótlásA felnőtt válogatott szünetben sem álltak le az utánpótlás bajnokságok.
Nagyszerű fiatalok!
2021. nov. 22. #DKKA utánpótlásÚjabb szép eredményekben gazdag hetet zárt Akadémiánk.
Csak harminc percig volt meg a lendület
2021. nov. 17.Az első félidőben jól tartotta magát, ám végül nyolcgólos, 35-27-es vereséget szenvedett a DVSC vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.
Debreceni évzáró előtt
2021. nov. 16.A tabella harmadik helyén álló Debrecen elleni mérkőzéssel zárja az idei esztendőt akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.
Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában
2021. nov. 16.A magyar kézilabda szövetségben kisorsolták a női magyar kupa IV. fordulójának párosítását.