„ACÉL A SZÍV!”
Átgázoltunk a Budaörsön
Gólzáporos, 40-22-es győzelmet aratott csapatunk ma este a Budaörs ellen.
Ötödik bajnoki mérkőzését játszotta a 2016/2017-es szezonban ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata, mely a tabella kilencedik helyén álló Budaörs együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A papírforma alapján a mieink számítottak a mérkőzés esélyesének, ám mint azt György László másodedző a kezdés előtt elmondta, ahhoz, hogy sorozatban ötödik meccsükön is győzelmet arassanak, kemény, összeszedett játékra lesz szükség a nyáron alaposan megerősített budaörsiek ellen.
Zdravko Zovko tanítványai meg is fogadták a szakvezetés intelmeit, s alaposan bekezdtek a mérkőzésen, hiszen már a harmadik perc végén 3-0-ra vezettek, s bár ezt követően sikerült szépítenie a vendégeknek, a következő három találatot is a mieink jegyezték, vagyis a kezdésre semmi panasza nem lehetett a hazai drukkereknek (6-1). Hiába kért időt azonban a vendégek mestere, a Kohász nem lassított, s a gólokat ipari mennyiségben termelő Micijevic vezérletével a 12. percben már 10-2-re vezetett.
Ekkor jött azonban egy kisebb megtorpanás, több tiszta ziccert is kihagytak kézilabdázóink, s ezt nem is tűrhette tétlenül Zdravko Zovko vezetőedző, azonnal időt kért, s a tőle megszokott vehemenciával igyekezte felhívni játékosai figyelmét a nagyobb összpontosításra.
A játékrész második felében a kisebb hibák ellenére is könnyedén tartotta hét-nyolcgólos vezetését a Kohász, mely 18-10-es előnnyel vonulhatott a szünetre, vagyis a második harminc percben óriási fordulatnak kellett volna történnie ahhoz, hogy a vendégek meglepjék együttesünket.
A térfélcserét követően tovább növelték vezetésüket Klujber Kartinék, ám 20-11-es állás után egy kicsit ismét beragadtak a mieink, s a támadásban és védekezésben elkövetett hibák után négy gólt is szerzett a budaörsi alakulat (22-15). A hazai hullámvölgy azonban igen rövidnek bizonyult, mert Kovács, Klujber, valamint Molnár és Szalai találataira sem volt válasza az ellenfélnek, s mikor a 45. percben már 28-16-os dunaújvárosi előnynek örülhettek a Kohász drukkerei, ismét időt kellett kérnie Mihály Attilának.
Ez sem segített azonban együttesén, mert a DKKA kézilabdázói az utolsó negyed órában sem lazítottak, s valósággal átrobogtak ellenfelükön. Zdravko Zovko bátran adhatott lehetőséget mindenkinek, aki pályára lépett hozzátette a magáét a mieink remek teljesítményéhez, így a Kohász végül kiütéses, 40-22-es sikerrel erősítette meg második helyét a bajnoki táblázaton.
Mestermérleg
Zdravko Zovko: - Nem számítottam ekkora különbségre, de ma nagyon jó szellemben kézilabdáztunk, a védekezésünk szinte hatvan percen keresztül nagyon jó volt, míg támadójátékunkról a negyven lőtt gól elmond mindent. Annak külön örülök, hogy tudtunk gyakorolni új játékelemeket, s ezúttal ezek megvalósításéba sem csúszott sok hiba.
Mihály Attila: - Sajnos ezúttal az hiányzott belőlünk, ami eddig az erősségünk volt. Nem voltuk egységesek, s a jól játszó Dunaújváros valósággal átgázolt rajtunk. A hazaiak győzelme sajnos ilyen arányban is megérdemelt.
DKKA – Budaörs 40-22 (18-10)
DKKA: Oguntoye, Dávid-Azari 5, Kovács 4, Szalai 5, Cifra, Micijevic 8, Rácz-Vincze 1. Csere: Csapó (kapus), Takács D., Klujber 8, Hornyák 1, Molnár 3, Termány 4, Gindeli, Nick, Grosch 1. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
Budaörs: Andrási, Juhos 6, Hornyák Á. 3, Pálos-Bognár 5, Horváth, Zsigmond, Mézes 1. Csere: Györkös, Schneck (kapusok), Ivanics, Hatala 1, Kamuti, Ertl 2, Maláti 1, Kiskartali 3. Vezetőedző: Mihály Attila.
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával