„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Elmaradt a bravúr

2012. nov. 04.
  • Facebook

Nem tudta megismételni a Fradi ellen nyújtott jó teljesítményét, így sajnos sima, 29-19-es vereséget szenvedett együttesünk az FKC elleni megyei rangadón szombaton este Székesfehérváron.

 

Az FKC ellen lépett pályára szombaton este együttesünk, mely a Ferencváros elleni pontszerzéssel a háta mögött, bizakodva várta a székesfehérvári megyei rangadót.

Pontosabb házigazdák

A kezdés azonban finoman szólva sem úgy alakult, ahogy a mieink elképzelték, mert villámrajtot vettek a fehérváriak, ráadásul Ferling is megsérült egy ütközés után, így az 5. percben már háromgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző (4-1). Csapatunk kiválósága rövid ápolás után szerencsére visszatért a pályára, s ezt követően változott is a játék képe, mivel a mieink támadásban és védekezésben is feljavulva csökkentették minimálisra hátrányukat (6-5).
A hazaiak bizonytalanságait gólokkal büntette Mátéfi Eszter együttese, így a 18. percben már a Kohász állt jobban egy találattal (7-8), ám a játékrész hajrája ezzel együtt is a Fehérvár csapatának sikerült jobban. Az utolsó tíz percben ugyanis Szikora kapus védései egyre inkább elbizonytalanították együttesünket, ráadásul a hazaiaktól többen is jelentősen feljavultak támadásban, s ez azt eredményezte, hogy vendéglátók ismét átvették a vezetést, s előnyüket folyamatosan növelve, 15-11-es vezetéssel vonulhattak a tízperces pihenőre.

Sajnos sima a vége

A térfélcserét követően állandósulni látszott a két csapat közti négygólos különbség, hiszen a 34. percben 16-12-es, míg tíz perc játék elteltével 18-14-es fehérvári vezetés miatt szomorkodhattak szurkolóink, akik a folytatásban sem lehettek boldogabbak, mert míg a vendéglátók tovább tudtak javítani teljesítményükön, addig a mieink játékban és lelkesedésben is lemaradtak az FKC-tól. Szikora kapus ellen továbbra sem volt ellenszere a Mátéfi-csapatnak, mely az idő múlásával egyre nagyobb hátrányba került, s tíz perccel a mérkőzés vége előtt már esélye sem volt a pontszerzésre (24-17). A mérkőzés utolsó szakasza sajnos már semmi izgalmat nem tartogatott, mert a játék minden elemében jobb házigazdák még tovább növelték vezetésüket, s végül 29-19-es győzelmet arattak az ezúttal gyenge napot kifogó Kohász ellenében.

FKC – Dunaújvárosi Kohász KA
29-19
(15-11)
DKKA: Knezovic, Bódi 4, Vadász, Ferling 9, Takács D. 1, Takács F. 1, Kővári. Csere: Gáspár 1, Sánta 2, Berta 1, Gera, Orbán L. Edző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Hát elkezdődött!

Hát elkezdődött!

2024. feb. 22.

Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

2024. feb. 16.

Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2024. feb. 15.

Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

2024. feb. 07.

A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.

Az éllovast fogadjuk

Az éllovast fogadjuk

2024. feb. 06.

A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat