„ACÉL A SZÍV!”
Az első vereség
A második félidőben túl sokat hibázott, így végül 26-23-as vereséget szenvedett együttesünk a Vác otthonában
A nyáron alaposan megerősített Vác ellen folytatta ma este a bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. A találkozó mindkét gárda számára rendkívül fontos volt, hiszen a házigazdák már két vereséget is elszenvedtek idén, s egy harmadikkal már korán kiszálltak volna a dobogóra hajtó együttesek küzdelmeiből, míg a Kohász eddigi öt meccsét megnyerte, s természetesen a hatodikon sem szeretett volna leszakadni a közvetlen élmezőnytől.
Egy kihagyott dunaújvárosi büntetővel kezdődött a mérkőzés, majd sorozatban három alkalommal szerzett vezetést a hazai egylet, ám a Kohász Kovács Anna duplájával, valamint Micijevic bombájával rendre egyenlíteni tudott. Kovács kiállítása alatt jól védekezett a Kohász, majd a vezetést is megszerezte, ám Micijevicet is hamar kiszórták a játékvezetők, s ekkor már eredményesebbek voltak a vendéglátók, akik egy üres kapura szerzett góllal kerültek újra előnybe (5-4).
A következő kiállítás viszont a hazaiakat sújtotta, s ezt két góllal büntette a Kohász, ám Cifra kényszerpihenője alatt a váciakon volt a fordítás sora sőt, a házigazdák több alkalommal támadhattak a kétgólos előny megszerzéséért is (9-8). A teljesen kiegyenlített küzdelemben fej-fej mellett haladtak a csapatok egészen a félidő hajrájáig, mikor kettős emberhátrányba került a Kohász, s ekkor a meccsen először megugrott kettővel a váci alakulat, de a szünet előtt Karnik még betalált, így "csak" egyfás hátrányból várhatta együttesünk a folytatást (13-12).
A második félidő első gólját sajnos újra a vendéglátók szerezték, ráadásul Arenhart előbb Kovács, majd Dávid-Azari lövését is hárította. Ennél is nagyobb gondot jelentett azonban Szalai második kiállítása, melyből háromra növelte előnyét a hazai csapat, de a csereként beállt Klujber két villanása után újra csak egy gól volt a mieink hátránya (15-14). Sajnos Rácz-Vincze ziccerét is védte Arenhart, majd Helembai ejtette át Oguntoyét, de Micijevic két bombája után egyenlített a Kohász, majd Rácz-Vincze szemfüles találatával a 45. percben átvette a vezetést is (17-18).
Nem sokáig örülhetett azonban előnyének a DKKA, mert Nicket is kiszórták a játékvezetők, s Jovetics duplájával ismét a váciak kerültek helyzeti előnybe sőt, egy elrontott dunaújvárosi támadás után Nascimento már a huszadik hazai gólt jegyezte, így Zdravko Zovkonak muszáj volt időt kérnie, hogy az utolsó tíz percre pontosítson játékán együttesünk (20-18). Arenhart kapus ellen továbbra sem találta az ellenszert a Kohász, a házigazdák brazil kapusa ziccert, átlövéseket hárított, s mikor az 55. percben Nascimento belőtte negyedik hetesét is, elúszni látszott a meccs (23-20). Főleg úgy, hogy a véghajrában hibát hibára halmozott együttesünk, így a vendéglátók könnyedén tartották előnyüket, s végül 26-23-as sikert arattak.
Ipress Center-Vác – DKKA 26-23 (13-12)
DKKA: Oguntoye, Rácz-Vincze 2, Micijevic 4, Szalai 3, Cifra 1, Kovács A. 7, Dávid-Azari. Csere: Csapó (kapus), Takács D., Klujber 3, Karnik 2, Hornyák 1, Nick, Termány, Molnár. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
További hírek
A serdülők is tornagyőztesek
2021. aug. 20. #DKKA utánpótlásFelnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.
Továbbképzés telt ház előtt
2021. aug. 15.Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.
Serdülők csatája a sportcsarnokban
2021. aug. 14. #DKKA utánpótlásÉrdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.
Végül biztos siker!
2021. aug. 13.Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Érdi visszavágás
2021. aug. 06.Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.