„ACÉL A SZÍV!”
A kupában javíthatunk!
Hamar visszavághat együttesünk a váciaknak a pénteki vereségért, szerdán este ugyanis már a Magyar Kupában fogadjuk Temes Bernadettéket.
Hatodik mérkőzésén elszenvedte első vereségét a bajnokságban aakadémiánk felnőtt csapata, mely pénteken este 26-23 arányban maradt alul a Vác otthonában. Zdravko Zovko tanítványai nem játszottak ezúttal jól, s bár a játékvezetők finoman szólva sem egyenlő mércével mérték a csapatokat, valamivel pontosabb, fegyelmezettebb teljesítménnyel még így is pontot, pontokat szerezhetett volna együttesünk. Nem búslakodhatott azonban sokáig csapatunk, mely szerdán este hat órától máris visszavághat a váciaknak, ugyanis a Magyar Kupa harmadik fordulójában újra a nyáron jelentősen megerősített Szilágyi-alakulat lesz a mieink ellenfele.
Mivel a továbbjutás ezen az egy találkozón dől el, ezért minimum egy góllal le kell győznünk vetélytársunkat, mivel azonos osztálybeli csapatoknál a döntetlen a vendégeknek kedvez. Nagy feladat előtt állnak tehát kézilabdázóink, ám csapatunk szakvezetése bízik abban, hogy ezúttal sikerül tudásuk legjavát nyújtania a játékosoknak, s mint azt György László másodedző érdeklődésünkre elárulta, egyértelműen a továbbjutás reményében lépnek pályára szerdán este hat órától.
"Sajnos nem úgy alakult a legutóbbi, váci fellépésünk, ahogy szerettük volna. Nem akarunk a játékvezetők tevékenységével takarózni, egészen egyszerűen nem játszottunk jól, támadásban és védekezésben is komoly hiányosságaink voltak a pénteki bajnokin. A Magyar Kupában szeretnénk javítani, a célunk egyértelműen a győzelem, de ehhez látványos javulásra lesz szükség a csapat tagjaitól. Nagy odafigyeléssel és a váci játékunknál lényegesen fegyelmezettebben kell teljesítenünk ahhoz, hogy legyűrjük ellenfelünket, s a csapat minden tagjának tudása legjavát kell nyújtania a sikerhez. Pénteken ez nem sikerült, többekben maradt tartalék, remélem ezúttal mindenki a maximumot teszi majd ki a pályára. Ahogy már a bajnoki mérkőzés előtt is elmondtam, nagyon fontos lesz a védekezésünk minősége mellett az, hogy miként tudjuk kihasználni a helyzeteinket, s a váci találkozón emiatt is lehetett hiányérzetünk, szóval a játék minden elemében javulnunk kell ahhoz, hogy a holnapi találkozó végén mi örülhessünk. Kudor Kitti továbbra sem léphet még pályára, s erősen kérdéses Klujber Katrin szereplése is, aki az NB I/B-s felnőtt bajnokin sérült meg" – fogalmazott György László.
További hírek
Gerháth Kincső is nálunk folytatja
2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapatKellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.
Nem borult a papírforma
2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapatBő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapatNehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Küzdésből is jeles
2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapatÓriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.