„ACÉL A SZÍV!”
Kisvárdán folytatjuk a bajnokságot
Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat előtt állnak kézilabdázóink, akik szombaton délután a Kisvárda otthonában lépnek pályára.
A legutóbbi bajnoki fordulóban sajnos elszenvedte első vereségét csapatunk, mely 26-23 arányban maradt alul a Vác vendégeként. A pontvadászat hetedik fordulójában újra idegenben kell helyt állnia kézilabdázóinknak, akik az újonc Kisvárda ellen méretik meg magukat szombaton délután fél kettőtől. Zdravko Zovko tanítványainak hétvégi vetélytársa jelenleg a nyolcadik helyen áll a tabellán úgy, hogy két mérkőzést megnyert, míg négy alkalommal vereséget szenvedett.
A statisztika alapján azt gondolnánk, hogy könnyűnek ígérkező összecsapás vár a Kohász kézilabdázóira, ám ez nincs így, nagyon nehéz hatvan perc elé néz csapatunk, hiszen vendéglátójuk hazai pályán különösen veszélyes, s erről a Fehérvár KC is tudna mesélni, mely az ötödik fordulóban 23-22-es vereséget szenvedett Kisvárdán. Csapatunk nagyon komolyan veszi a holnap kora délutáni összecsapást, s már ma délután el is utazott a mérkőzés helyszínére. Mint azt György László másodedző elmondta, együttesünk számára kiemelt fontosságú a találkozó, de a remélt győzelem megszerzéséhez muszáj lesz minden játékosunknak a tudása legjavát nyújtania.
"Biztos, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, egy rutinos játékosokkal megtűzdelt csapat lesz az ellenfelünk, vagyis nagyon oda kell figyelnünk rájuk, nem szabad a tabellán elfoglalt helyezéssel foglakoznunk, s a legnagyobb hiba lenne, ha lenéznénk az ellenfelet. Ezt persze nem is tesszük meg, nem sok idő állt a rendelkezésünkre a Vác elleni győztes kupamérkőzés után, de igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a Kisvárdából. Az egyik legfontosabb összecsapás vár ránk szombaton délután, hiszen egy győzelemmel megerősítenénk helyünket az élmezőnyben, ugyanakkor a két pontot csak koncentrált, taktikus és fegyelmezett játékkal lesz esélyünk megszerezni. A Vác elleni bajnokin és a kupamérkőzésen sajnos nem úgy védekeztünk, ahogy reméltük, ebben mindenképpen előrébb kell lépnünk, próbáltunk is javítani ezen az elmúlt napokban, remélhetőleg sikerrel, s már holnap több segítséget tudunk nyújtani a kapusainknak abban, hogy ők is jobb teljesítménnyel rukkoljanak elő" – árulta el másodedzőnk.
További hírek
Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek
2022. már. 19.A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.
Látogatás a címvédőnél
2022. már. 18.A bajnoki tabellán második Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.
Játékosaink új szerepkörben
2022. már. 15. #DKKA utánpótlásFelnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.
A címvédőt kaptuk
2022. már. 15.Az M4 Sport Kézilabda Magazin c. műsorában élő soroláson derült ki, kivel elődöntőzik csapatunk.
Kár az első félidőért
2022. már. 12.Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.