„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ahogy vártuk!

2016. nov. 23.
  • Facebook

Hullámzó játékkal is nagyon sima, 37-28-as győzelmet aratott Kisvárdán együttesünk.

A nyolcadik helyezett Kisvárda otthonában folytatta ma kora délután a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata. A mieink a harmadik helyről várták az összecsapást, ugyanakkor már nem veretlenül, mert a legutóbbi fordulóban 26-23-as vereséget szenvedte a Vác vendégeként. Mai ellenfelünk sem a legjobb előjelekkel várta a találkozót, ugyanis a hét közben kiesett a Magyar Kupából, vagyis két elszánt, javítani vágyó gárda mérkőzésére számíthattak azok, akik megtekintették a mérkőzést.

Melynek első perceiben a hazaiak kétszer is meg tudták szerezni a vezetést, ám gyorsan rendezte védekezést együttesünk, mely sorozatban öt gólt jegyezve igyekezett tudatosítani ellenfelével, hogy sok jóra nem számítson(2-6). Azonnal időt is kért Kovács Péter, hogy rendezze a kisvárdai sorokat. Nem sokat segített ez sem a házigazdákon, akik továbbra sem tudtak mit kezdeni a Kohász védekezésével, miközben együttesünk valósággal átrobogott ellenfelén, így a 10. percben újra magához kellett rendelnie tanítványait a hazaiak szakvezetőjének (3-11).

A következő két gólt is a mieink jegyezték azonban, ám 13-3-nál, Micijevic kiállítása után megtört egy kicsit a Kohász lendülete, így a 17. percben már Zdravko Zovko kérte ki idejét, hogy kissé megnyugtassa tanítványait, akik több támadást is rossz helyzetből lőttek el (5-13). A rövid pauza után sem talált azonban vissza korábbi lendületes játékához együttesünk, mely nem tudta tartani a sorozatban hat gólt szerző Gedroit-ot, ráadásul több tiszta ziccert is kihagytak, így a vendéglátók hatra csökkentették hátrányukat (12-18). A félidő hajrájában kicsit összeszedte magát csapatunk, mely Klujber találataival növelte vezetését, s a szünetre 20-13-as előnnyel vonulhatott.

A második felvonásra szerencsére újra úgy jött ki együttesünk, ahogy magát a meccset is elkezdte, Oguntoye három labdát is fogott, miközben a túloldalon Kovács Anna egyszer, míg Vincze Melinda négy alkalommal is betalált, így 13-25-nél muszáj volt harmadik idejét is kikérnie Kovács Péternek. Tizenhárom gólos előnynél azonban újra kissé lazábban vette a támadások befejezését együttesünk, több tiszta lehetőség is kimaradt, s hiába kért időt Zdravko Zovko, a 46. percben újra "csak" hét gól volt a mieink előnye (23-30). A mérkőzés utolsó tíz percére igyekezett újra felpörögni azért a Kohász, s bár játéka továbbra is hullámzó volt, végül sima, 37-28-as sikerrel erősítette meg harmadik helyét a bajnokságban.

Kisvárda Master Good SE – DKKA 28-37 (13-20)

DKKA. Oguntoye, Dávid-Azari, Kovács 8, Szalai 7, Cifra 3, Micijevic 4, Rácz-Vince 7. Csere: Csapó (kapus), Takács 1, Klujber 3, Karnik 1, Hornyák, Termány 1, Molnár 2, Nick, Gindeli. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

További hírek

A továbbjutásban bízva

A továbbjutásban bízva

2014. nov. 22.

A nyolcgólos hazai győzelem után idegenben is a siker reményében lép pályára együttesünk az EHF Kupa harmadik fordulójának visszavágóján. Ehhez azonban koncentrált, jó játékra lesz szükség a fiatal Vardar otthonában.

Kétpontos hazai búcsú

Kétpontos hazai búcsú

2014. nov. 19.

Nem okozott gondot együtteüsnknek az MTK legyőzése a két gárda ma esti mérkőzésén. Csapatunk sok helyzetet kihagyott, de így is hétgólos, 31-24-es sikert aratott a 2014-es naptári év utolsó hazai bajnoki találkozóján.

Az utolsó hazaira várva

Az utolsó hazaira várva

2014. nov. 19.

Az MTK elleni bajnoki mérkőzéssel folytatja a bajnoki csatározásokat ma este csapataunk, mely a két pont megszerzésének a reményében látja vendégül fővárosi ellenfelét az esztendő utolsó hazai bajnoki találkozóján.

Nyolc gól az előny

Nyolc gól az előny

2014. nov. 15.

Finoman szólva sem játszott legjobb formájában, de fontos győzelmet aratott a macedón Vardar elleni EHF-találkozón csapatunk. Mátéfi Eszter tanítványai negyven percig szenvedtek, de jól hajráztak, így 28-20-as állásról várhatják a párharc jövő heti visszavágóját.

Rajt az EHF Kupában

Rajt az EHF Kupában

2014. nov. 14.

A macedón WHC Vardar csapata ellen kezdi meg szereplését az EHF Kupa harmadik fordulójának küzdelmeiben együttesünk. A szombat este hat órakor kezdődő hazai találkozón a győzelem megszerzése lesz a mieink elsődleges célja.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat