„ACÉL A SZÍV!”
Ahogy vártuk!
Hullámzó játékkal is nagyon sima, 37-28-as győzelmet aratott Kisvárdán együttesünk.
A nyolcadik helyezett Kisvárda otthonában folytatta ma kora délután a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata. A mieink a harmadik helyről várták az összecsapást, ugyanakkor már nem veretlenül, mert a legutóbbi fordulóban 26-23-as vereséget szenvedte a Vác vendégeként. Mai ellenfelünk sem a legjobb előjelekkel várta a találkozót, ugyanis a hét közben kiesett a Magyar Kupából, vagyis két elszánt, javítani vágyó gárda mérkőzésére számíthattak azok, akik megtekintették a mérkőzést.
Melynek első perceiben a hazaiak kétszer is meg tudták szerezni a vezetést, ám gyorsan rendezte védekezést együttesünk, mely sorozatban öt gólt jegyezve igyekezett tudatosítani ellenfelével, hogy sok jóra nem számítson(2-6). Azonnal időt is kért Kovács Péter, hogy rendezze a kisvárdai sorokat. Nem sokat segített ez sem a házigazdákon, akik továbbra sem tudtak mit kezdeni a Kohász védekezésével, miközben együttesünk valósággal átrobogott ellenfelén, így a 10. percben újra magához kellett rendelnie tanítványait a hazaiak szakvezetőjének (3-11).
A következő két gólt is a mieink jegyezték azonban, ám 13-3-nál, Micijevic kiállítása után megtört egy kicsit a Kohász lendülete, így a 17. percben már Zdravko Zovko kérte ki idejét, hogy kissé megnyugtassa tanítványait, akik több támadást is rossz helyzetből lőttek el (5-13). A rövid pauza után sem talált azonban vissza korábbi lendületes játékához együttesünk, mely nem tudta tartani a sorozatban hat gólt szerző Gedroit-ot, ráadásul több tiszta ziccert is kihagytak, így a vendéglátók hatra csökkentették hátrányukat (12-18). A félidő hajrájában kicsit összeszedte magát csapatunk, mely Klujber találataival növelte vezetését, s a szünetre 20-13-as előnnyel vonulhatott.
A második felvonásra szerencsére újra úgy jött ki együttesünk, ahogy magát a meccset is elkezdte, Oguntoye három labdát is fogott, miközben a túloldalon Kovács Anna egyszer, míg Vincze Melinda négy alkalommal is betalált, így 13-25-nél muszáj volt harmadik idejét is kikérnie Kovács Péternek. Tizenhárom gólos előnynél azonban újra kissé lazábban vette a támadások befejezését együttesünk, több tiszta lehetőség is kimaradt, s hiába kért időt Zdravko Zovko, a 46. percben újra "csak" hét gól volt a mieink előnye (23-30). A mérkőzés utolsó tíz percére igyekezett újra felpörögni azért a Kohász, s bár játéka továbbra is hullámzó volt, végül sima, 37-28-as sikerrel erősítette meg harmadik helyét a bajnokságban.
Kisvárda Master Good SE – DKKA 28-37 (13-20)
DKKA. Oguntoye, Dávid-Azari, Kovács 8, Szalai 7, Cifra 3, Micijevic 4, Rácz-Vince 7. Csere: Csapó (kapus), Takács 1, Klujber 3, Karnik 1, Hornyák, Termány 1, Molnár 2, Nick, Gindeli. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
További hírek
Szurkoljunk együtt, egymásért!
2013. feb. 26.Rendkívül fontos mérkőzések előtt állnak jégkorong és női kézilabda csapataink a hévégén! A sikerhez összefogás kell, nem csak a pályán, de a lelátón is.
Heti apropó Grosch Viviennel
2013. feb. 25. #DKKA utánpótlásFolytatva az interjúk sorát, heti vendégünk az alapszakasz akadémista gólkirálya, Grosch Vivien. Összesen hat bajnoki rendszerben szerepel az egyébként serdülő korú játékos, aki az NB II. felnőtt mezőnyében éppen úgy megállja a helyét, mint az NB I-es junioroknál. Nem csak kiválóan bírja a sorozatterhelést, de góllövésben sincs párja: 332 alkalommal járt túl a hálóőrök eszén. Eddig. És hol van még június…?
Az NB II-ben még várjuk a tavaszt..
2013. feb. 24. #DKKA utánpótlásPárhuzamosok még a kézilabdás végtelenben is ritkán találkoznak: szombaton az akadémia fiatalabbik fele Vecsés felé vette az irányt. Míg a figyelem a népligeti Fradi csarnokra irányult, ezzel egy időben az NB II. déli csoportjának listavezetője várta a Kemény Dóra, Csapó Kyra, Török Dóra nélkül érkező újvárosiakat. Így is csak egy picin múlott...
Vállalható vereség a Népligetben
2013. feb. 24.Az őszi döntetlen Dunaújvárosban, és a Fradi diadalmenete a Bajnokok Ligájában adta a tegnapi találkozó alaphangulatát, amely végül is sok gólt és a mi szempontunkból tisztes helytállást hozott. Ha bulvárosan közelítenénk a témát, ez is lehetne a cím: "Legyőztük a Fradit (a második félidőben)! De inkább tanuljunk a vereségből, mert az alapszakasz véghajrája következik. Négy kőkemény, ki-ki meccs...
Védekezésből több kell...
2013. feb. 24. #DKKA utánpótlásA módosításoknak megfelelően már pénteken lejátszották utánpótlás csapataink bajnoki mérkőzéseiket az FTC népligeti sportközpontjában található "faházában". A hűvös félhomályban dermedtebben játszottak az újvárosi lányok: sok technikai hibával és főleg védekezésben enerváltan. Kár érte, lehetett volna szorosabb...