„ACÉL A SZÍV!”
ETO-siker a sportcsarnokban
Sem támadásban, sem védekezésben nem tudta megvalósítani, amit eltervezett, így 33-25-ös vereséget szenvedett együttesünk a győriektől.
A címvédő Győri Audi ETO KC elleni összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este csapatunk, mely természetesen telt ház előtt, remek hangulatban látta vendégül a honi és nemzetközi mezőny egyik, ha nem a legjobb együttesét. Az összecsapásnak a számtalan világsztárral felálló vendégek voltak az esélyesei, ugyanakkor a mieink is nagyon elszántan várták nyolcadik forduló rangadóját.
Melyet Kovács Anna két remek góljával kezdett a Kohász, de a győriek is hamar felvették a meccs ritmusát, 3-3-nál utolérték együttesünket, majd két eladott labdát követően is gyorsan átszáguldottak a Kohászon, s a kilencedik percben már 6-4-re a vendégek vezettek. A mieink négyperces gólcsendjét a csereként beálló Termány törte meg, de a mieink védelme továbbra sem tudott mit kezdeni a győriek támadójátékával, míg a túloldalon több hiba is becsúszott, így a 14. percben, 6-9-es állásnál muszáj volt időt kérnie Zdravko Zovkonak. Az időkérés segített is csapatunknak, mely két ETO-támadást is kivédekezett, majd Micijevic és Dávid-Azari remek találataival a 17. percben ki is egyenlített (10-10).
Bár a vezetés megszerzéséért is támadhatott a Kohász, sajnos háromszor is pontatlanul fejezték be akcióikat a mieink, míg a túloldalon Amorim, Groot és Mörk célzott újra jól, így ismét megléptek hárommal, majd néggyel is a vendégek (10-14). Nem segített a mieink felzárkózási reményein, hogy Klujber, Kovács, majd Takács Dusmáta is ajtó-ablak helyzetben hibázott, de a kispadról visszaálló Oguntoye két fontos védését követően Termány, majd Kovács is újra betalált, s máris csak kettő volt közte (13-15). A félidő utolsó perceiben akár minimálisra is csökkenthette volna a különbséget együttesünk, de ismét támadást hibázott, míg a túloldalon Amorim büntette a védelem kihagyását, így a szünetre 14-17-es előnnyel vonulhattak a Rába-parti zöld-fehérek.
Az tizennégy lőtt gól nem volt rossz egy félidőt követően egy ilyen szintű csapat ellen, ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy a bravúrhoz lényegesen jobb, keményebb és határozottabb védőmunkára lesz szükség a folytatásban a Kohász kézilabdázóitól. A térfélcserét követően két-két elrontott támadással kezdtek a felek, de a gólcsendet a győriek törték meg, sőt a 35. percben a meccsen először már öt góllal léptek meg a Kohásztól (15-20). A hazaiaktól Szalai igyekezett tartani a lépést a vendégekkel, de támadásban nagyon sok technikai hibát követtek el a mieink, s a vendégek nem szórakozták el a gyors lerohanások adta lehetőségeket, így Zdravko Zovkonak a 42. percben újra időt kellett kérnie (18-24).
Sajnos a rövid pauza sem segített csapatunknak, mely újabb két komoly hibával bosszantotta a hazai szakvezetést, de a mieink becsületére váljék, hogy ekkor sem adták fel, ezúttal ők csaptak le a győri hibákra, s Termán, Kovács, valamint Szalai találatai után már Ambros Martinnak kellett magához hívnia tanítványait (21-26). Termány ötödik találata után már csak négy volt a mieink hátránya, de Knedlikovával nem bírtunk, s a győriek szélsője két újabb góljával ismét hatra növelte a vendégek vezetését (23-29). Sajnos emberelőnyben sem ment a pirosaknak, akik támadásban továbbra is nagyon sok hibával játszottak, így a vendégek könnyedén húztak el ismét a Kohásztól, s végül sima, 33-25-ös győzelmet arattak.
Érthetően csalódott is volt a találkozó után Zdravko Zovko, aki szerint ma sem támadásban, sem védekezésben nem tudták megvalósítani tanítványai azt, amit elterveztek.
Az első félidőben nagyon gyengén védekeztünk, nem ütköztünk, míg a másodikban támadásban követtünk el nagyon sok hibát, s ezzel gyakorlatilag el is intéztük a mai meccsünket" - értékelte szomorúan a látottakat szakvezetőnk
DKKA – Győri Audi ETO KC 25-33 (14-17)
DKKA. Oguntoye, Dávid-Azari 1, Kovács 8, Szalai 5, Cifra 1, Micijevic 1, Molnár 1. Csere: Csapó (kapus), Rácz-Vincze, Klujber, Takács D., Termány 5, Karnik 3, Hornyák, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
További hírek
A serdülők is tornagyőztesek
2021. aug. 20. #DKKA utánpótlásFelnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.
Továbbképzés telt ház előtt
2021. aug. 15.Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.
Serdülők csatája a sportcsarnokban
2021. aug. 14. #DKKA utánpótlásÉrdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.
Végül biztos siker!
2021. aug. 13.Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Érdi visszavágás
2021. aug. 06.Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.