„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ez már nagyon kellett!

DKKA felnőtt csapat
2024. már. 02.
  • Facebook

Szorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

A Vasas elleni vereség után a javítás, vagyis a győzelem reményében vágott neki a sereghajtó Kozármisleny elleni találkozónak akadémiánk felnőtt gárdája ma délután öt órától.

A nyitányra nem is lehetett semmi panasza drukkereinknek, mert Szalai, Trawczynska, Agócs és Bouti találataival már 4-1-re is vezettek a mieink a 9. percben. Sokáig nem örülhettünk azonban az előnynek, mert jött egy kisebb hullámvölgy, s ezt gólokkal büntette az ellenfél, mely 7-7-nél utolérte kézilabdázóinkat. A félidő második fele is nagy küzdelmet hozott, melyben érezhető volt azért még a görcsösség a mieink játékában, de ennek ellenére is sikerült egy-kétgólos vezetést szerezni, amit a szünetig meg is őriztek az akadémisták, így a második etapnak 14-12-es hazai fórral vágtak neki a felek.

Ahogy az első játékrészt, úgy a másodikat is jobban kezdte együttesünk, hét perc alatt megduplázta előnyét, s ekkor már látszott, hogy támadásban és védekezésben is pontosabban játszanak kézilabdázóink (18-14). A vendégek ekkor még feljöttek háromra, de erre egy 3-0-s etappal válaszoltak Borgyosék, akik végre elkezdtek elhúzni vetélytársuktól (21-15). Igyekeztek ugyan a Kozármisleny játékosai is, de a feljavuló hazai védekezés illetve Wéninger ellen egyre kevesebb volt az esélyük, míg a túloldalon láthatóan növekvő önbizalommal támadtak Szalaiék, akik a játékrész derekától valósággal átgázoltak ellenfelükön, s fiatalos csapatunk végül nagyon sima, 32-19-es győzelemmel tartotta itthon a nagyon fontos két bajnoki pontot.

 

DKKA – Kozármisleny SE 32-19 (14-12)

Gólszerzőink: Szalai 5, Borgyos 5, Horváth A. 4, Paróczy 3, Agócs 3, Nick 3, Moreno 2, Bouti 2, Trawczynska 1, Sallai 1, Török 1, Csáki 1, Gajdos 1.

További hírek

Játék határok nélkül

Játék határok nélkül

2022. jún. 14. #DKKA utánpótlás

A DKKA akadémistáival felálló Rudasosok megnyerték a dunaszerdahelyi felkészülési tornát.

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

2022. jún. 14.

A szezonban kiváló teljesítményt nyújtó hálóőrünk a frissen feljutott bajnoki riválisnál tölti a 2022/23-as szezont.

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

2022. jún. 10.

A gólerős átlövő a Szombathely mezét cseréli akadémiánk felnőtt együttesének szerelésére a 2022/2023-as szezonban.

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

2022. jún. 07.

A korábban Kisvárdán szereplő Ana Tomkovic is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2022/2023-as szezonra.

Strandkézilabdában is a legjobbak között

Strandkézilabdában is a legjobbak között

2022. jún. 05. #DKKA utánpótlás

Az elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat