„ACÉL A SZÍV!”
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
Nehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Remek sikert aratott a Budaörs elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese, mely 23-21-es győzelmével felkapaszkodott a tabella hetedik helyére. Az azóta eltelt másfél hétben volt idő a felkészülésre, amire komoly szüksége is volt csapatunknak, mely szerdán délután öt órától újra hazai pályán méreti meg magát, méghozzá a Debrecen ellen. A két gárda eredetileg szombaton találkozott volna egymással, ám a Loki a Bajnokok Ligájában lesz érdekelt, így a hét közben mérik össze egymással erejüket a felek egy olyan mérkőzésen, melyen a debreceniek az esélyesebbek.
A DVSC gárdája ugyanis nemcsak a Bajnokok Ligájában vitézkedik, hanem a magyar bajnokságban is kiválóan szerepel, hiszen eddig lejátszott tizenhat meccséből tizenhármat megnyert, s csak három alkalommal szenvedett vereséget, így huszonhat pontjával a tabella harmadik helyét foglalja el az élvonalban. A két csapat debreceni bajnokiján a Loki simán, 31-19-re nyert, míg a Magyar Kupában 36-23-ra győzte le kézilabdázóinkat, így virág Roland edző természetesen abban reménykedik, hogy ezúttal sikerül szorosabb meccset játszani a vendégekkel.
– A kupameccsen alulteljesítettünk, nagyon nem voltam elégedett a játékkal és a hozzáállással sem. Abban bízom, hogy a mostani mérkőzésen mindenki úgy össze fogja szedni magát fejben és játékban is, hogy arra nem lesz panasz. Ellenfelünk nemrég BL-meccset játszott az elmúlt évek Bajnokok Ligája győztese ellen és csak egy góllal kapott ki. Nekünk az lehet a célunk ezen a mérkőzésen, hogy egy olyan szorosabb meccset játsszunk, amiből tudunk készülni a ránk váró feladatokra, itt gondolok a NEKA és a Békéscsaba elleni találkozókra. Ezen a mérkőzésen abban szeretném látni a fejlődést, hogy a helyzetkihasználásunk jobb legyen, mert az elmúlt pár találkozón ez volt a legnagyobb problémánk.
További hírek
Sikeres tehetséggondozási pályázat
2019. júl. 16. #DKKA utánpótlásA DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. sikeresen pályázott a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.
Szurkolói ankét a Campusban
2019. júl. 10.A Campus étteremben került sor ma arra a szurkolói ankétra, melyen a felnőtt csapat felkészüléséről, céljairól, az új játékosokról, az utánpótlásról, az új sportcsarnokról és a szurkolói baráti kör megalapításáról számolt be akadémiánk és a város vezetése.
Braun Csenge ezüstérmesként tért haza
2019. júl. 10.Második helyen végzett a lengyelországi Európa-bajnokságon a Braun Laura Csengével felálló magyar strandkézilabda válogatott, e kapcsán kérdeztük fiatal játékosunkat.
Ismét munkában a DKKA felnőtt csapata
2019. júl. 08.Megkezdte nyári felkészülését a 2019/2020-as szezon küzdelmeire akadémiánk felnőtt csapata, mely jövő hét pénteken már felkészülési mérkőzésen is pályára lép.
Felkészülési menetrend
2019. jún. 24.Elkészült felnőtt csapatunk nyári felkészülési mérkőzésbeosztása.