„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Küzdésből is jeles

DKKA felnőtt csapat
2024. már. 09.
  • Facebook

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.

A Kozármisleny elleni fölényes siker után egy jóval nehezebb mérkőzés várt akadémiánk felnőtt csapatára, mely a tabellán hatodik Budaörs elleni hazai találkozóval folytatta a bajnoki küzdelmeket ma délután öt órától.

A két gárda fővárosi meccsét a hazaiak nyerték jobb véghajrával 28-26-ra, s ezúttal is jobban kezdtek együttesünknél, hiszen az első négy gólból hármat a vendégek szereztek (1-3). Ekkor kezdett "ébredezni" a Kohász, mely Szalai és Paróczy révén egalizált, de a vezetést ekkor még nem tudta magához ragadni sőt, a 11. perc végén ismét a Budaörs állt jobban két találattal (4-6). Nem sokáig szerencsére, mert a következő hét percet parádésan hozta le együttesünk, mely egymás után négy góllal szomorította ellenfelét úgy, hogy cserébe egyet sem kapott (8-6). Bár a vendégek megtörték gólcsendjüket, innentől már végig tartotta minimális vezetését a Kohász, mely a félidei szünetre 14-12-es előnnyel vonulhatott.

A térfélcserét követően már 15-12-es hazai fórt is mutatott az eredményjelző, amikor egy emberelőnnyel remekül éltek a vendégek, s újra utolérték kézilabdázóinkat (15-15). óriási csatát vívtak egymással a csapatok, s bár bőven akadt hiba a csapatok játékában, a küzdelemre egyik oldalon sem lehetett panasz. Az öldöklő küzdelemben rendre a mieink szereztek vezetést, de a Budaörs sem akart leszakadni, s még bő tíz perccel a meccs vége előtt is csak egy gól volt a DKKA előnye (19-18). Ekkor azonban úgy tűnt, sikerül megtörni a vendégeket, mert két perc alatt szerzett három góllal megléptünk 22-18-ra, de az 58. perchez érve megint csak egy gól volt a két gárda közti különbség (22-21). A mieink sajnos kulcsfontosságú hetest hibáztak, de a túloldalon az egyébként parádésan védő Wéninger helyére beállt Oguntoye is megfogott egy büntetőt, s mikor Szalai betalált fél perccel a vége előtt, végleg eldőlt a pontok sorsa (23-21).

A végére maradt még egy kivédekezett budaörsi támadás, majd jöhetett a hazai örömtánc, mert a hatalmasat küzdő Kohász megérdemelt, 23-21-es győzelemmel tartotta itthon a két pontot, amivel feljött a tabella hetedik helyére, igaz azonban, hogy közvetlen riválisaiknál két meccsel többet játszottak akadémistáink.

 

DKKA – Moyra-Budaörs Handball 23-21 (14-12)

DKKA: Oguntoye - Agócs 2, Trawczynska 3, Borgyos 5, Paróczy 2, Szalay B. 3, Sallai N. 1. Csere: Wéninger (kapus), Nick 2, Moreno, Bouti 1, Sztanó, Török F. 1, Lakatos P. 1, Arany 1, Gajdos 1. Edzők: Paic Róbert, Virág Roland.

További hírek

Itthon javíthatnak akadémistáink

Itthon javíthatnak akadémistáink

2023. feb. 17.

Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Eliminated from the Cup

Debreceni továbbjutás a kupában

2023. feb. 15.

Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

Kupacsata előtt az akadémisták

Kupacsata előtt az akadémisták

2023. feb. 14.

Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.

A bad first half decided it all

Kár az első félidőért

2023. feb. 11.

Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.

Kemény csata vár az akadémistákra

Kemény csata vár az akadémistákra

2023. feb. 11.

Idegenben, a Békéscsaba ellen folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat