„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Nem hibázhat a DKKA

DKKA felnőtt csapat
2024. már. 01.
  • Facebook

Nem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.

Finoman szólva sem alakult úgy együttesünk legutóbbi, Vasas elleni mérkőzése, ahogy azt a játékosok, a szakvezetés és a szurkolók remélték, mert a fővárosiak kétgólos győzelemmel távoztak a Dunaújvárosi Sportcsarnokból egy héttel ezelőtt. A 29-27-es vereség sajnos igen nehéz helyzetbe hozta kézilabdázóinkat, akiknek most már hátrafelé kell tekintgetniük, ugyanis a már kieső helyen álló Békéscsaba is mindössze egyetlen pontra van a tabella tizenegyedik helyén álló akadémistáktól.

Éppen ezért lesz rendkívül fontos akadémistáink következő összecsapása, melyet újra hazai környezetben, a Kozármisleny ellen kell megvívnia csapatnak szombaton délután öt órától. Az újonc vendégek az utolsó helyen állnak a mezőnyben úgy, hogy eddig lejátszott tizenöt meccsükből egyet nyertek meg, s egy döntetlen mellett tizenhárom alkalommal szenvedtek vereséget.

A két gárda december 30-án már összemérte egymással erejét, s akkor a mieink örülhettek az idegenben elért 32-26-os sikernek, s szombaton sem lehet más célja csapatunknak, csak győzelem megszerzése. A helyzetet nehezíti, hogy a szakvezetés ezúttal sem számíthat a csapat több kulcsjátékosára, ám mint azt Virág Roland edző elárulta, ezzel együtt is itthon kell tartaniuk a bajnoki pontokat.

– Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült nyernünk a Vasas ellen, de több kulcsjátékosunk is hiányzott a csapatból. Két játékosunk anyai örömök elé néz, voltak sajnos sérültjeink is, ráadásul a meccs előtt Nick Viktória is megbetegedett, míg Sallai Nikolettnek a szemével voltak olyan problémák, ami miatt nem tudott játszani. Megpróbáltuk ezt leküzdeni, szoros meccset játszottunk, de kevesek voltunk a sikerhez. Most azon dolgozunk, hogy ezzel a kerettel is megpróbáljunk győzelmeket szerezni, s a középmezőnyben végezni. A játékosok is érzik azt, hogy ennél több kell, a héten is nagy elánnal edzettek azért, hogy szombaton győztesen hagyhassuk el a pályát a Kozármisleny ellen. Vetélytársunk egy szívós csapat, küzdenek, futnak, rohannak, biztos vagyok abban, hogy mindent elkövetnek majd a győzelemért, de nekünk is az a feladatunk, hogy végre rátérjünk a siker útjára és itthon tartsuk a nagyon fontos bajnoki pontokat.

További hírek

Kemény meccs vár a Kohászra

Kemény meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapat

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapat

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Remek hajrával parádés siker

Remek hajrával parádés siker

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat