„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Remek hajrával parádés siker

DKKA felnőtt csapat
2024. már. 28.
  • Facebook

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

A balatonboglári NEKA ellen folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától. A Dunaújvárosi Sportcsarnokban lejátszott találkozó azonban finoman szólva sem kezdődött jól a mieink számára, mert a vendégek egy kihagyott hetes mellett sorozatban lőtt három góllal nyitottak, így már az 5. perc elején időt kellett kérnie a hazai szakvezetésnek (0-3). Ez sem hozta meg azonban a kívánt változást, mert a következő két találatot is a NEKA jegyezte, míg a mieink csak a 10. perc elején, Szalainak köszönhetően tudták megtörni hosszú gólcsendjüket (1-5).

Egy jó védekezés után a következő gólt is Szalai szerezte, s bár gyorsan jött a válasz a túloldalon is, a játékrész derekához közeledve úgy tűnt, elkapta a fonalat együttesünk, mely Agócs és Bouti találataival felezte meg hátrányát a 14. perchez érve (5-7). Nem sokáig örülhettünk azonban ennek, mert a 19. percben megint néggyel ment az ellenfél, majd 6-9-nél megint jöhetett a hazai időkérés, mert továbbra is sok volt a hiba a játékban, elsősorban a támadások befejezésében, igaz ebben vastagon benne volt a dunaújvárosi nevelésű Csapó Kincső is, aki több nagy bravúrral tartotta a Balaton-parti alakulat előnyét.

A kihagyott ziccerek ellenére is sikerült visszajönni kettőre a 24. percre, de újra jöttek a kihagyott helyzetek, eladott labdák, így két perc alatt három gólt kaptunk, s megint öttel ment a NEKA (8-13). A félidő hajrájára valamelyest összekapta magát a Kohász, Szalai és Paróczy találataival megint kettőre csökkentette hátrányát, de a játérkész végén eredményesek voltak a vendégek is, így ők vonulhattak sokkal elégedettebben a félidei pihenőre (11-14).

A térfélcsere után elsősorban a támadások befejezésében kellett javulnia kézilabdázóinknak, akik két gyors góllal kezdtek, s bár volt esélyük az egyenlítésre is, sajnos nem tudtak élni az esélyekkel (13-14). Nem jött jól Paróczy könnyű síppal befújt kiállítása, de Szalai emberhátrányban is egalizált a 36. perc elején, igaz a vendégek azonnal betaláltak üres kapura kétszer is, s megint náluk volt az előny (14-16). Szalai és Horváth találatai után újra egált mutatott az eredményjelző, de nem tudta átlépni árnyékát együttesünk, s hiába volt támadása a vezetés megszerzéséhez is, ezúttal sem élt a lehetőséggel (17-18).

Bouti remek átlövésének nagyon, Nick kiállításának egyáltalán nem örültünk, de együttesünk ennek ellenére is egyenlített a 46. percben, majd ami a véghajrában olyan történt, amit régóta nem láttunk a sportcsarnokban. A Kohász kézilabdázói ugyanis egy 3-0-s sorozattal vették át az irányítást, s bár a vendégek időt kértek, ez sem segített rajtuk, mert kézilabdázóink valósággal szárnyaltak, miközben ellenfelük teljesen szétesett. Az 58. percig újabb kilenc gólt szereztek a mieink válasz nélkül, itt gyakorlatilag minden, ott semmi nem sikerült, s bár ekkor megtörte hosszú gólcsendjét a NEKA, ez már szépségtapasznak is kevés volt, mert akadémiánk felnőtt együttese végül simán, 32-20-as sikerrel tartotta itthon a nagyon fontos két pontot.

 

DKKA – NEKA 32-20 (11-14)

DKKA: Oguntoye – Agócs 3, Trawczynska, Moreno, Nick 1, Borgyos 2, Szalai 7. Csere: Wéninger (kapus), Sallai 1, Török 2, Paróczy 6, Arany 1, Gajdos 2, Bouti 4, Horváth A. 2, Lakatos 1. Vezetőedző: Paic Róbert, Virág Roland.

További hírek

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

2018. aug. 08.

Végig vezetett, de csak egygólos, 24-23-as sikert aratott felnőtt együttesünk a svájci LK Zug elleni felkészülési mérkőzésen.

Jár a dicséret mindenkinek!

Jár a dicséret mindenkinek!

2018. aug. 06.

Kemény, de eredményes dániai edzőtáborozáson van túl felnőtt együttesünk.

Címvédés Viborgban

Címvédés Viborgban

2018. aug. 03.

Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a viborgi Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás torna U19-es versengését akadémiánk II-es számú együttese.

Győzelemmel zártuk az edzőtábort

Győzelemmel zártuk az edzőtábort

2018. aug. 03.

Kétgólos, 23-21-es sikert aratott a Viborg elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Ezúttal vereség

Ezúttal vereség

2018. aug. 02.

Kilencgólos, 28-19-es vereséget szenvedett együttesünk a Silkeborg elleni felkészülési találkozón.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat