„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

DKKA felnőtt csapat
2024. ápr. 19.
  • Facebook

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Három hét elteltével folytatja a bajnoki küzdelmeket felnőtt együttesünk, mely az NB I-es pontvadászat legutóbbi fordulójában parádés utolsó negyed órát produkálva győzte le 32-20-ra a NEKA gárdáját. Az így szerzett három ponttal a mieink feljöttek a tabella hetedik helyére, s bár közvetlen riválisaik egy, vagy két meccsel kevesebbet játszottak náluk, akadémistáink tartják pozíciójukat az egyébként igen szoros középmezőnyben.

Paic Róbert és Virág Roland alakulatára újra hazai pályán vár feladat, ugyanis a élvonalbeli pontvadászat következő fordulójában a Békéscsaba látogat a Dunaújvárosi sportcsarnokba szombaton délután öt órától. Együttesünk következő vetélytársa négy győzelemmel, egy döntetlennel és tizenhárom vereséggel áll a tabella tizenharmadik helyén, s mivel óriási csatát vív a kiesés elkerüléséért, ezért egy nagyon kemény meccs együttesünkre, mely persze ezzel együtt is a két pont megszerzését tűzte ki maga elé, árulta el Virág Roland edző a találkozó előtt.

– A NEKA elleni meccsünk elején egy kis görcsösséget éreztem a lányokon, de a második félidőben olyan eredményt értünk el, ami nem mindennap fordul elő a kézilabdázásban, mert hat gólt kaptunk, huszonegyet lőttünk, s volt egy 13-0-s sorozatunk is. A Békéscsabával találkoztunk a bajnokságban és a Magyar Kupában is, s bár ezeken a meccseken mi nyertünk, nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert nekik élet-halál kérdés ez a találkozó. A Békéscsaba szoros meccseket játszott a közelmúltban, több külföldi játékost is igazolt a tavaszi idényre, ezzel talán erősödött is keretük, de a mi feladatunk az, hogy hazai pályán legyőzzük őket, és ezért mindent meg is fogunk tenni, mert szeretnénk a szezon végén minél előrébb végezni.

További hírek

Ott folytatnák, ahol abbahagyták

Ott folytatnák, ahol abbahagyták

2023. jan. 17.

A Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.

A második félidőre lehet építeni

A második félidőre lehet építeni

2023. jan. 11.

Korán jelentős hátrányba került, s bár nagyot küzdött a fordulás után, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Győr otthonában.

Győrben kezdjük az évet

Győrben kezdjük az évet

2023. jan. 10.

Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Győr otthonában, ám kézilabdázóink ezen az összecsapáson is bizonyítnák felkészültségüket.

Vereség az évzárón

Vereség az évzárón

2022. dec. 22.

Hiába a jó első huszonöt perc, a térfélcsere után túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy legyen esély a pontszerzésre a Vác otthonában lejátszott bajnokin.

A Vácot is meglepnénk az évzárón

A Vácot is meglepnénk az évzárón

2022. dec. 22.

Nagyon kemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Vác elleni évzáró bajnokin, ma este hat órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat