„ACÉL A SZÍV!”
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
Csak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.
Idegenben, a tabellán negyedik Mosonmagyaróvár ellen folytatta az NB I-es pontvadászatot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken este hat órától, s bár a találkozó esélyesei a hazaiak voltak, a mieink abban bíztak, hogy szoros, jó meccset tudnak játszani vendéglátójukkal.
A mérkőzés elejébe jól is álltak bele kézilabdázóink, s bár korai góljukra kettővel válaszoltak a hazaiak, 3-2-es hazai vezetés után Arany kétszer, míg Szalai egyszer volt eredményes, így a 8. percben 3-5-ös állás mutatott az eredményjelző. Nem sokáig sajnos, mert a vendéglátók két dunaújvárosi kiállítást is kihasználva szintén hoztak egy 3-0-s etapot, de Bouti találatával ekkor még sikerült egyenlítenie az akadémistáknak (6-6). A folytatásban viszont nagyon megakadtak a mieink, akik 8-7-ig tudták tartani ellenfelük tempóját, ám a 15-től a 25, percig tartó időszakot 10-2-re nyerte a Mosonmagyaróvár, mely a félidei szünethez érve már 22-11-es vezetésnek örülhetett.
A térfélcserét követően szűk tíz percig tudta tartani a tizenegy gólos különbséget együttesünk, de 27-16 után újra a hazaiak pillanatai következtek, s egy 6-0-s sorozattal vették el az esélyét annak, hogy sikerüljön valamivel szorosabbá tenni a találkozót (33-16). A mérkőzés véghajrája így sajnos már semmi izgalmat nem tartogatott, a Mosonmagyaróvár biztosan tartotta előnyét, s végül 43-26-os sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
Mosonmagyaróvári KC – DKKA 43-26 (22-11)
A DKKA gólszerzői: Paróczy 7, Borgyos 3, Török 3, Csáki 3, Arany 3, Szalai 2, Gajdos 2, Sallai 1, Horváth A. 1, Bouti 1,
További hírek
Tabellaszomszédok csatája
2020. jan. 16.A mieinkkel azonos pontszámmal álló Vác ellen lép pályára pénteken délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese.
Busz a január 24-i albérletes mérkőzésre
2020. jan. 16.Szurkolói információ a Békéscsaba elleni "hazai" találkozónkkal kapcsolatosan.
Korábban játszunk a Vác ellen pénteken!
2020. jan. 12.Figyelem, a jövő heti szekszárdi mérkőzésünk kezdési időpontja 17 órára módosult.
Remek győzelem az Alba FKC ellen
2020. jan. 10.Nagyot hajrázva, négygólos hátrányból fordítva aratott 23-22-es győzelmet Székesfehérváron akadémiánk felnőtt együttese.
2015-16 EHF Kupagyőztes




