„ACÉL A SZÍV!”
Győri szezonzáró előtt
A bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelmet aratott a Kisvárda elleni legutóbbi találkozón akadémiánk felnőtt csapata, mely kiváló védekezéssel és kapusteljesítménnyel, mindössze tizennyolc gólt kapva hozta el a két pontot vetélytársa otthonából, s ez egyben azt is jelentette, hogy kézilabdázóink a nyolcadik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket. Még egy mérkőzés azonban vár együttesünkre, mely vasárnap este hat órától ismét idegenben lép pályára, méghozzá a Győr ellen.
A Rába-parti zöld-fehérek felemás szezont tudhatnak maguk mögött, hiszen hiába jutottak be idén is a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, a hazai bajnokságban és a magyar Kupában is "csak" a második helyen végeztek, s ennél azért többet reméltek drukkereik. A két gárda vasárnapi meccsének ezzel együtt persze a győriek az esélyesei, ám ez nem jelenti azt, hogy kézilabdázóink eleve feltartott kezekkel lépnének pályára, s mint azt Virág Roland edző elárulta, szeretnének jó játékkal búcsúzni a szezontól.
– Remek második félidei védekezéssel és kapusteljesítménnyel sikerült győznünk legutóbb Kisvárdán, aminek persze nagyon örültünk, úgy érzem, ez volt a megkoronázása annak a munkának, amit az elmúlt időszakban elvégeztünk. Ami pedig a Győr elleni meccset illeti, a Bajnokok Ligája egyik legjobb csapata ellen sem lesz könnyű dolgunk, de igyekszünk megnehezíteni a feladatukat, a lényeg, hogy felszabadultan, örömkézilabdát játsszanak majd a lányok.
További hírek
Visszavághatunk a Kisvárdának
2023. máj. 19.Hazai környezetben, a Kisvárda elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Nem borult a papírforma
2023. máj. 13.Jól küzdöttek és tartalékosan is helyt álltak kézilabdázóink, de a fővárosiak hétgólos győzelemmel tartották otthon a bajnoki pontokat.
Kőkemény meccs vár a Kohászra a Fradi ellen
2023. máj. 12.A fővárosban, a Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.
Vereség a Balaton partján
2023. ápr. 29.Támadásban és védekezésben sem ment a játék akadémistáinknak a NEKA otthonában, így pont nélkül zártuk a balatonboglári bajnokit.
A sereghajtóhoz látogatunk
2023. ápr. 28.Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.