„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győri szezonzáró előtt

DKKA felnőtt csapat
2024. máj. 26.
  • Facebook

A bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.

 

Remek győzelmet aratott a Kisvárda elleni legutóbbi találkozón akadémiánk felnőtt csapata, mely kiváló védekezéssel és kapusteljesítménnyel, mindössze tizennyolc gólt kapva hozta el a két pontot vetélytársa otthonából, s ez egyben azt is jelentette, hogy kézilabdázóink a nyolcadik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket. Még egy mérkőzés azonban vár együttesünkre, mely vasárnap este hat órától ismét idegenben lép pályára, méghozzá a Győr ellen.

A Rába-parti zöld-fehérek felemás szezont tudhatnak maguk mögött, hiszen hiába jutottak be idén is a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, a hazai bajnokságban és a magyar Kupában is "csak" a második helyen végeztek, s ennél azért többet reméltek drukkereik. A két gárda vasárnapi meccsének ezzel együtt persze a győriek az esélyesei, ám ez nem jelenti azt, hogy kézilabdázóink eleve feltartott kezekkel lépnének pályára, s mint azt Virág Roland edző elárulta, szeretnének jó játékkal búcsúzni a szezontól.

– Remek második félidei védekezéssel és kapusteljesítménnyel sikerült győznünk legutóbb Kisvárdán, aminek persze nagyon örültünk, úgy érzem, ez volt a megkoronázása annak a munkának, amit az elmúlt időszakban elvégeztünk. Ami pedig a Győr elleni meccset illeti, a Bajnokok Ligája egyik legjobb csapata ellen sem lesz könnyű dolgunk, de igyekszünk megnehezíteni a feladatukat, a lényeg, hogy felszabadultan, örömkézilabdát játsszanak majd a lányok.

További hírek

Nagyszerű győzelmet arattak

Nagyszerű győzelmet arattak

2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen. 

Minden eredményből jutott

Minden eredményből jutott

2022. már. 28. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén

Hajrásiker az Érd ellen

Hajrásiker az Érd ellen

2022. már. 26.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.

Fontos pontokra hajtunk

Fontos pontokra hajtunk

2022. már. 25.

Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

2022. már. 19.

A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat