„ACÉL A SZÍV!”
Győrött zártuk a szezont
A félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Idegenben, az ezüstérmes Győr ellen búcsúzott el a 2023/2024-es szezontól akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este hat órától, s bár a meccs esélyesének a házigazdák számítottak, a mieink abban bíztak, hogy teher nélkül, felszabadult játékkal tudják egy jó meccsre kényszeríteni házigazdájukat.
Az első percekre nem is lehetett panasz, mert kézilabdázóink többször is vezetést tudtak szerezni, így az első tíz perc végéhez közeledve még 6-6-os állást mutatott az eredményjelző. Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, s ezt sorozatban szerzett négy góllal büntette meg az ETO, s hiába kért időt a dunaújvárosi szakvezetés, a 20. percben már 14-8-ra vezettek a házigazdák. ugyan Gajdos és Lakatos találataival egyszer még sikerült visszajönni négyre, de az utolsó öt percben nem tudtuk bevenni a győri kaput, míg a túloldalon háromszor is eredményesek voltak a vendéglátók, így a félidei pihenőre 19-12-es győri fórral vonultak a felek.
A térfélcserét követően hamar, mindössze hat perc alatt tízgólosra növelte előnyét az ETO, így innentől már csak az lehetett a célja együttesünknek, hogy ne növelje jelentősen vezetését a hazai alakulat. Kézilabdázóink igyekeztek is ugyan, de hiába jöttek vissza nyolcra az 52. percre, a véghajrában megint pontosabbak és eredményesebbek voltak a vendéglátók, akik 33-25 után egy 7-0-s rohammal zárták le a meccset, s végül 40-25-ös győzelemmel tartották otthon a pontokat, míg a mieink a vereség ellenére is a nyolcadik helyen fejezték be a 2023/2024-es bajnoki szezon küzdelmeit.
Győri Audi ETO KC – DKKA 40-25 (19-12)
Gólszerzőink: Paróczy 5, Lakatos 5, Szalai 3, Horváth P. 2, Horváth A. 2, Bouti 2, Arany 2, Gajdos 2, Trawczynska 1, Török 1. Edzők: Paic Róbert, Virág Roland.
További hírek
Biztos siker a Vasas ellen
2022. máj. 07.Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.
Revansra készül a Kohász
2022. máj. 06.A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
Siófoki öröm a Balaton partján
2022. ápr. 30.Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
Bravúrban bízva utazunk Siófoka
2022. ápr. 29.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.
Közel voltunk a bravúrhoz
2022. ápr. 13.Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.