„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hiába a nagy hajrá

DKKA felnőtt csapat
2024. máj. 04.
  • Facebook

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.

Az MTK elleni mérkőzéssel búcsúzott el akadémiánk felnőtt együttese a hazai pályától az idei szezonra, s ahogy minden hazai drukker, természetesen kézilabdázóink is abban bíztak, hogy sikerül győzelemmel zárni a szezon utolsó hazai meccsét.

Ez persze nem ígérkezett könnyű feladatnak a több volt dunaújvárosi játékossal felálló fővárosiakkal szemben, de kézilabdázóink két gyors góllal kezdtek, s akkor sem estek kétségbe, mikor a vendégek emberelőnyben egalizáltak, mert Arany, Paróczy és Szalai találataival 5-3-ra vezettek a 9. percben. Mindkét gárda igyekezett nagy iramot diktálni, s ez ekkor a mieinknek kedvezett, s mikor Borgyos is betalált üres kapura, már időt kellett kérnie Vágó Attilának a 11. percben (8-5).

A rövid pauza sem törte meg a Kohász lendületét, mely Borgyos, Sallai és Paróczy találataival növelte fórját, de 12-6 után magukra találtak a fővárosiak is, s többször is sikerült visszajönniük négy gólra sőt, 15-12-nél már a hazai szakvezetés kért időt a 22. percben. ugyan ekkor még sikerült többször is négyre növelni az előnyt, de a félidő hajrája az MTK-é volt, mely 18-14 után sorozatban három gólt szerzett válasz nélkül, így bőven ígért még izgalmas a második felvonás (18-17).

A második felvonás elején pontosabban játszottak kéziseink, de hiába léptek el megint három találattal, 21-18 után jött egy újabb megtorpanás, így a 40. percben előbb egalizáltak, majd a meccsen először a vezetést is magukhoz ragadták a fővárosiak (22-23). Sallai fél percen belül szerzett két góljával visszavette a vezetést együttesünk, de 25-24 után megint jött egy hullámvölgy hazai oldalon, s ezt egymás után szerzett hat góllal büntette az MTK, mely az 50. percben már 30-25-re vezetett.

Nagy hajrát kellett nyitni a felzárkózásért együttesünknek, mely Arany, Agócs és Szalai révén visszajött háromra, de jött egy újabb 3-0-s fővárosi sorozat, s az 55. percben már 34-28-as előnynek örülhettek a vendégek. Kézilabdázóink ekkor sem adták fel, óriásit küzdöttek, mindössze három perc alatt szerzett négy góllal visszajöttek kettőre sőt, a Török gólja után már csak egy volt a hátrány az 59. percben. A meccs következő és egyben utolsó találatát azonban sajnos a vendégek szerezték fél perccel a lefújás előtt, így az MTK végül 36-34-es sikerrel vitte el a két pontot Dunaújvárosból, s ezzel meg is előzte kézilabdázóinkat a bajnoki tabellán.

 

DKKA – MTK Budapest 34-36 (18-17)

DKKA: Oguntoye – Arany 4, Trawczynska 2, Borgyos 7, Paróczy 4, Szalai 9, Sallai 3. Csere: Wéninger (kapus), Moreno 1, Nick, Bouti, Lakatos, Török 2, Horváth A., Agócs 2, Gajdos. Vezetőedző: Paic Róbert, Virág Roland.

További hírek

Sorsoltak a kupában (Frissítve)

Sorsoltak a kupában (Frissítve)

2023. okt. 31.

Kiderült, hogy kivel játssza csapatunk az idei kiírás első Magyar Kupa találkozóját.

Újra idegenben játszik hazai meccset a Kohász

Újra idegenben játszik hazai meccset a Kohász

2023. okt. 31.

Budaörsön a Vác elleni "hazai" találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.

"Moving" and defeat

"Költözés" és vereség

2023. okt. 27.

Viszontagságos előzmények után végül érvényesítette a papírformát a Mosonmagyaróvár a mai találkozón.

FIGYELEM: HELYSZÍNVÁTOZÁS !!!

FIGYELEM: HELYSZÍNVÁTOZÁS !!!

2023. okt. 26.

Az éllovas vár a Kohászra; az eddigi nyolc meccséből hetet megnyerő Mosonmagyaróvár ellen tér vissza hazai pályájára a DKKA női kézilabda csapata pénteken délután öt órától.

Fontos siker Békéscsabán

Fontos siker Békéscsabán

2023. okt. 20.

Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat