„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Közel volt!

DKKA felnőtt csapat
2024. máj. 12.
  • Facebook

Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.

 

A bajnokság ötödik helyén álló Vác otthonában folytatta az NB I-es pontvadászatot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, s bár a meccs esélyesének a vendéglátók számítottak, a mieink a szoros, jó találkozóban és a pontszerzésben bízva vágtak neki a csatának.

Méghozzá remekül, mert hatékony, jó védekezéssel, valamint Szalai és Paróczy találataival sikerült is meglógni 3-0-ra az első öt percben, míg a váciak első góljára közel hét percet kellett várni drukkereiknek. A folytatás nagy küzdelmet, egyre kiegyenlítettebb játékot hozott, melyben a vendéglátók egy 4-1-es sorozattal fordítani tudtak a 11. perchez érve, de ez nem törte meg az akadémistákat, akik Arany, Sallai és Szalai révén még emberhátrányban is eredményesek voltak, így újra magukhoz ragadták a vezetést (8-10). Az első felvonás hajrája több elrontott támadást hozott mindkét oldalon, s bár a Vác megint előnybe került, a félidő utolsó gólját Trawczynska szerezte, így 11-11-es állással vonultak pihenőre a felek.

A fordulást követően a váciak voltak valamivel pontosabbak, így nem volt véletlen, hogy 15-12-nél, már a 35. percben időt kellett kérnie a DKKA szakvezetésének. A rövid pauzával annyit sikerült elérni, hogy nem nőtt a két gárda közti különbség, de a hazaiak egészen a játékrész derekáig tartották kétháromgólos előnyüket (20-17). Ekkor kapta össze ismét védekezését és támadójátékát együttesünk, mely a 49. percre egalizált, így újra reális esély volt a pontszerzésre (21-21). Ekkor jött azonban egy kisebb hullámvölgy a Kohász játékában, s ezt egy 4-0-s sorozattal bosszulták meg a hazaiak, akik innentől már megtartották előnyüket, s végül 26-23-as győzelemmel erősítették meg ötödik helyüket a tabellán, míg a mieink maradtak a nyolcadik pozícióban.

 

Praktiker-Vác – DKKA 26-23 (11-11)

DKKA: Wéninger – Arany 2, Trawczynska 1, Moreno 1, Horváth P., Borgyos 4, Paróczy 4. Csere: Oguntoye (kapus), Szalai B. 3, Sallai N. 4, Gajdos 1, Horváth A. 1, Lakatos P. 1, Bouti 1. Edző: Paic Róbert, Virág Roland.

 

(Borítókép forrása: Supporters from Dunaújváros)

További hírek

Látogatás a címvédőnél

Látogatás a címvédőnél

2022. már. 18.

A bajnoki tabellán második Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Játékosaink új szerepkörben

Játékosaink új szerepkörben

2022. már. 15. #DKKA utánpótlás

Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.

A címvédőt kaptuk

A címvédőt kaptuk

2022. már. 15.

Az M4 Sport Kézilabda Magazin c. műsorában élő soroláson derült ki, kivel elődöntőzik csapatunk.

Kár az első félidőért

Kár az első félidőért

2022. már. 12.

Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

Hazai folytatás a bajnokságban

Hazai folytatás a bajnokságban

2022. már. 11.

Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Mosonmagyaróvár ellen bajnokság hétvégi fordulójában.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat