„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Utolsó hazai meccsére készül a Kohász

DKKA felnőtt csapat
2024. máj. 03.
  • Facebook

Kérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!

 

Az MTK elleni találkozóval köszön el hazai szurkolóitól akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Nem úgy alakult akadémiánk felnőtt csapatának legutóbbi mérkőzése, ahogy azt reméltük, mert csak bő negyed óráig tudtuk megnehezíteni a házigazda Mosonmagyaróvár dolgát, mely a folytatásban gyorsabban, pontosabban játszva aratott magabiztos győzelmet együttesünk felett. Az azóta eltelt szűk egy hétben újra kemény munkába vágtak a gárda tagjai, akikre szombaton újabb feladat vár, ugyanis délután öt órától az MTK csapatát látják vendégül kézilabdázóink a 2023/2024-es szezon utolsó hazai mérkőzésén.

A fővárosiak húsz mérkőzést, vagyis a mieinknél kettővel kevesebbet játszottak eddig az idei szezonban, s ezeken hét győzelem, három döntetlen és tíz vereség a mérlegük, amivel egy ponttal lemaradva követik akadémiánk felnőtt csapatát a tabella nyolcadik helyén. A két gárda fővárosi összecsapása sajnos nem hozott nagy küzdelmet, mert a hazaiak végig vezetve arattak 35-24-es sikert, így van miért visszavágnia együttesünknek, mely szeretne szépen, győzelemmel elköszönni drukkereitől, árulta el Virág Roland edző a találkozó előtt.

– Bár részfeladatokat meg tudtunk oldani, a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Nem örültünk a nagy arányú vereségnek, viszont tudtunk gyakorolni egy-két olyan elemet, amit a későbbiekben szeretnénk használni. Az MTK-ban több volt dunaújvárosi játékos is szerepel, mondhatni, hogy egy presztízscsata lesz, főleg annak tükrében, hogy a fővárosban nagyobb arányú vereséget szenvedtünk. Most szeretnénk ezt a kudarcot elfeledtetni, nagyon készülnek a lányok, nagyon akarják a sikert, úgyhogy sok szeretettel várunk minden szurkolót.

(borítókép: Supporters from Dunaújváros)

További hírek

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

2024. feb. 16.

Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2024. feb. 15.

Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

2024. feb. 07.

A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.

Az éllovast fogadjuk

Az éllovast fogadjuk

2024. feb. 06.

A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.

Debreceni továbbjutás a kupában

Debreceni továbbjutás a kupában

2024. jan. 31.

A vendég DVSC magabiztos, tizenhárom gólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a Magyar Kupa ötödik fordulójában.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat