„ACÉL A SZÍV!”
Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron
Szoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra.
Kora délután indult útnak a DKKA csapata Balatonboglárra, ahol lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a jövő heti bajnoki rajt előtt.
A zártkapus találkozón az első negyedóra után fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Szalai Babették a félidő derekára érve három góllal elléptek. (18.perc: 10-7) Ennek ellenére a NEKA fiataljai ledolgozták ezt a hátrányt így gólgazdag, 19-19-es döntetlen eredménnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második harminc perc első része hasonlóképpen alakult mint az eddigiek, ám ekkor Wéninger Alexa védéseinek köszönhetően egyre inkább elléptünk ellenfelünktől. Feljavult a védekezés is, amiből gyors könnyű gólokkal 29-23-as dunaújvárosi eredmény alakult ki. A végén már nem változott a játék képe, 35-27-es sikerrel hangolódtunk az MTK elleni jövőheti szezonkezdetre.
Jövő héten tétmérkőzésen is bizonyíthat Gulyás Péter együttese
Felkészülési mérkőzés | 2024.08.30. 17:00
NEKA–DKKA 27–35 (19–19)
Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok, zárt kapus mérkőzés.
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás.
NEKA: Torda – Katona 1, Panyi 4 (2), Bozsodi 3 (1), Alaxai 1, Molnár F. 5, Berei 1. Csere: Hornyák (kapus), Győri 4, Molnár R. 3, Farkas E. 2, Jelena 3. Vezetőedző: Bakó Botond.
DKKA: Oguntoye – Arany 6 (1), Agócs 4, Borgyos 2, Somionka, Gerháth 2, Sallai 3. Csere: Weininger (kapus), Lakatos 1, Gajdos 2, Kpodar 3, Luchies 3, Szalai B. 2, Török F., Kellermann 3 (1), Masna, Horváth A. 1, Paróczy 3. Vezetőedző: Gulyás Péter.
Hétméteresek: 3/3, illetve 2/2.
Kiállítások: 4 perc, illetve 10 perc.
Vezetőedzői értékelés:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: "Elégedett vagyok a teljes felkészülésünkkel a közelgő bajnoki szezonra, ez a mérkőzés is nagyon hasznos volt számunkra. Várjuk az MTK elleni találkozót!"
További hírek
Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus
2022. jún. 03.A Dunaújvárosba visszatérő kiváló hálóőr négy év után öltheti magára akadémiánk felnőtt együttesének mezét.
Negyedik hely a kupában
2022. máj. 29.Nem sikerült megszereznie a harmadik helyet együttesünknek a Magyar Kupában, miután a debreceni bronzmeccsen 27-20-as vereséget szenvedett a Siófoktól.
A bronzért játszhatunk a kupában
2022. máj. 28.Nem volt esély a Győr elleni elődöntőben, ám a bronzérem még összejöhet kézilabdázóinknak a Magyar Kupa négyes fináléjában.
Méltó szezonzárás
2022. máj. 27.A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel akadémiánk felnőtt együttese az előttünk álló hétvégén.
Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától
2022. máj. 21.A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.