„ACÉL A SZÍV!”
A Szekszárd ellen játszunk a Magyar Kupában
Idegenben, az NB I/B-s Szekszárd ellen kell kivívnia a továbbjutást együttesünknek a Magyar Kupában.
A Vác elleni szoros hazai győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupa harmadik köréből a közelmúltban felnőtt csapatunk, mely kíváncsian várhatta, hogy a kit sodor útjába a vakszerencse a Magyar Kézilabda Szövetségben megtartott ma délelőtt sorsoláson. Mint az kiderült, kézilabdázóinknak ezúttal idegenben kell kivívniuk a továbbjutást, ami nem is tűnik megoldhatatlan feladatnak, ugyanis ezúttal egy alacsonyabb osztályú csapat, az NB I/B-ben szereplő Szekszárd lesz a mieink ellenfele a negyedik fordulóban.
A szekszárdiak jelenleg a harmadik helyen állnak az NB I/B Nyugati Csoportjában úgy, hogy eddigi nyolc mérkőzésükből hatot megnyertek, míg két alkalommal vereséget szenvedtek. A továbbjutás esélyesének egyértelműen a mieink számítanak, ugyanakkor ellenfelünk egy NB I-es csapatát már megtréfált az idén, hiszen az előző fordulóból a Kisvárda elleni döntetlennel sikerült továbbjutnia.
Női Magyar Kupa, 4. forduló sorsolása
Szeged KKSE–Érd
DVSC-TVP–MTK Budapest
Szekszárdi FGKC–Dunaújvárosi KKA
Alba Fehérvár KC–Mosonmagyaróvári KC SE
Az elöl álló csapatok a mérkőzések pályaválasztói.
A 4. forduló hivatalos mérkőzésnapja: 2017. január 4., a győztesek a negyeddöntőbe jutnak.
A K&H női kézilabda liga 2016-17. évi 1-2. helyezettjei (Győri Audi ETO, FTC-Rail Cargo Hungaria) a négyes döntőben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.
További hírek
A gyors gyógyulásban bízva
2019. máj. 28.A súlyos betegséggel küzdő Gereben Lívia minél gyorsabb gyógyulásában igyekeztek segíteni akadémiánk csapatának tagjai.
FELHÍVÁS!
2019. máj. 22.A DKKA is csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, mely Gereben Lívia gyógyulását segíti.
Triscsuk Krisztina ismét a DKKA kézilabdázója lett
2019. máj. 21.Mátéfi Eszter, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) helyettes szakmai vezetője egy meglepetés-igazolással szolgált a dunaújvárosi kézilabdát szerető közönségnek. Örömmel jelentette be elsőként a Dunaújvárosi Hírlapnak kedden, hogy sikerült Triscsuk Krisztinát visszacsábítani a csapathoz.
Hazai vereséggel zártunk
2019. máj. 18.Az Érd gárdája végig vezetve aratott 32-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt csapata ellen a 2018/2019-es szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró az Érd ellen
2019. máj. 17.Mindenkitől a maximum kell ahhoz, hogy akadémiánk felnőtt együttese szépen búcsúzzon el a 2018/2019-es szezontól.