„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Szekszárd ellen játszunk a Magyar Kupában

2016. nov. 23.
  • Facebook

Idegenben, az NB I/B-s Szekszárd ellen kell kivívnia a továbbjutást együttesünknek a Magyar Kupában.

A Vác elleni szoros hazai győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupa harmadik köréből a közelmúltban felnőtt csapatunk, mely kíváncsian várhatta, hogy a kit sodor útjába a vakszerencse a Magyar Kézilabda Szövetségben megtartott ma délelőtt sorsoláson. Mint az kiderült, kézilabdázóinknak ezúttal idegenben kell kivívniuk a továbbjutást, ami nem is tűnik megoldhatatlan feladatnak, ugyanis ezúttal egy alacsonyabb osztályú csapat, az NB I/B-ben szereplő Szekszárd lesz a mieink ellenfele a negyedik fordulóban.

A szekszárdiak jelenleg a harmadik helyen állnak az NB I/B Nyugati Csoportjában úgy, hogy eddigi nyolc mérkőzésükből hatot megnyertek, míg két alkalommal vereséget szenvedtek. A továbbjutás esélyesének egyértelműen a mieink számítanak, ugyanakkor ellenfelünk egy NB I-es csapatát már megtréfált az idén, hiszen az előző fordulóból a Kisvárda elleni döntetlennel sikerült továbbjutnia.

Női Magyar Kupa, 4. forduló sorsolása

Szeged KKSE–Érd
DVSC-TVP–MTK Budapest
Szekszárdi FGKC–Dunaújvárosi KKA
Alba Fehérvár KC–Mosonmagyaróvári KC SE

Az elöl álló csapatok a mérkőzések pályaválasztói.

A 4. forduló hivatalos mérkőzésnapja: 2017. január 4., a győztesek a negyeddöntőbe jutnak.
A K&H női kézilabda liga 2016-17. évi 1-2. helyezettjei (Győri Audi ETO, FTC-Rail Cargo Hungaria) a négyes döntőben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

További hírek

Remek véghajrá! DKKA-Kisvárda, ahogy a résztvevők látták

Remek véghajrá! DKKA-Kisvárda, ahogy a résztvevők látták

2018. jan. 07.

"Küzdeni akarásunk végül meghozta a győzelmet" -  György László

Nagyon kellett!

Nagyon kellett!

2018. jan. 06.

Óriásit küzdve, remek véghajrával aratott négygólos, 25-21-es győzelmet a Kisvárda elleni hazai mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Ma már a Kisvárda ellen

Ma már a Kisvárda ellen

2018. jan. 06.

A tizedik helyezett, de jó erőkből álló Kisvárda ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket együttesünk ma este hat órától.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2017. dec. 30.

Hétgólos, 30-23-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese a Ferencváros elleni fővárosi bajnokin.

Ferencváros otthonába látogatunk.... FTC-Rail Cargo Hungaria - DKKA beharangozó

Ferencváros otthonába látogatunk.... FTC-Rail Cargo Hungaria - DKKA beharangozó

2017. dec. 29.

Cifra Anita, Monori Orsolya és György László is elmondta a D+TV stábjának, mit várnak a holnapi, listavezető elleni rangadótól.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat