„ACÉL A SZÍV!”
Jótékonysági kézilabdatorna Kamilláért
A jótékonysági kézilabda tornát 2016. december 10-én rendezik meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban 10 órától 18 óráig. Minden segítő szándékú érdeklődőt szeretettel várnak!
Németh Magdolnának, a Hepburn Cafe tulajdonosának életében mindennapi szerepet kap a kézilabda, hiszen három gyermeke mellett ő is ebben a sportágban jeleskedik, így kézenfekvő volt, hogy a kézilabda segítségével gyűjtenek Kamillának.
- Nyolc csapat vesz részt a jótékonysági tornán. Érkezik csapat Soponyáról, Fehérvárról és Martonvásárról is. Ezekkel a csapatokkal megyei szinten mérkőztünk meg, ismerem őket, megkeresésemre azonnal igent mondtak. Rajtuk kívül pedig lesz egy meglepetéscsapat is, az Újvárosi Legendák, melynek tagjai olyan meghatározó játékosok, edzők, mint Ferling Detti, Bulath Anita, Dávid-Azari Fruzsina, Meggyes Rita, Baranyi Erzsi, Gáspár Gabi, Takács Dusmáta, akikkel lesz majd lehetőség játszani is.
Rajtuk kívül vannak még támogatók, akik a jó ügy mellé álltak:
- A Zeusz Sport egy kupát ajánlott fel, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a terembérleti díjat állja, illetve Szerecz Robi bemelegítésként zumbázik majd a játékosokkal. A csapatok részéről az adomány a nevezési díj, a szurkolók részéről pedig egy jelképes összegű, 200 forint, de becsületkasszás belépő, amivel támogathatják Kamillát, de lesz kint doboz, amelybe az egyéb felajánlásokat lehet elhelyezni. A büfét mi üzemeltetjük a torna ideje alatt, bevételének egy része is adományként kerül a családhoz.
Arról, hogy pénzként, vagy tárgyadományként kerül az összegyűlt összeg Kamillához, még nem döntöttek, de mindenképpen jó szívvel, szeretettel kapják majd.
A DKKA még licitálásra kínálja Kovács Anna és Oguntoye Viktória mezét.
A bevételt felajánlja Kamilla gyógyulására.
Induló licit :
Kovács Anna : 20.000 Ft
Oguntoye Viktória : 20.000 Ft
A licitáláshoz bejelentkezés vagy regisztráció szükséges.
A 2016. december 10-én a Dunaújvárosi Sportcsarnokban 10 órától 18 óráig sorra kerülő "Jótékonysági Kézilabdatorna Kamilláért" rendezvény kertében árverésre kínáljuk két kiváló sportolónk Kovács Anna és Oguntoye Viktória mezét.
Az árverés tárgya:
Kovács Anna 33-as meze, és Oguntoye Viktória 90-es meze.
Az árverés célja:
A mezek értékesítéséből befolyt pénzből Nagy Kamilla felépülésének támogatása.
Az árverésen részt vehetnek magánszemélyek, szervezetek, gazdasági társaságok. A licitálás regisztrációhoz kötött, melynek adatait titkosan kezeljük. Kérjük, regisztráláskor adja meg e-mail címét és telefonszámát. A győztes licitálót e-mailben és telefonon értesítjük.
A mez átvételére a győztes licit összegének befizetésével a rendezvény napján lesz lehetőség.
Induló tét:
20.000 Ft, legkisebb emelés 5.000 Ft.
Az árverés 2016. december 09-én 23.59 óráig tart, és abban az esetben zárható le, ha már 60 másodperce nem érkezett újabb ajánlat.
Az aktuális tét a honlapon követhető.
Aki más formában kívánja támogatni törekvésünket, kérjük tanulmányozza felhívásunkat!
Licitálás kezdete: 2016. november 30. 20.00 óra
Kérdés esetén keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén:
Kovács Sándor
Kommunikációs munkatárs
Dunaújvárosi Kohász KA
+36-30/374-4715
titkarsag@kohaszkezi.hu
További hírek
Kemény meccs vár a Kohászra
2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapatA dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.
Biztos győzelem a Békéscsaba ellen
2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapatSzinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.
Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát
2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapatA kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.
Remek hajrával parádés siker
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatÖtgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.
Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász
2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapatMindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.