„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Jótékonysági kézilabdatorna Kamilláért

2016. nov. 28.
  • Facebook

A jótékonysági kézilabda tornát 2016. december 10-én rendezik meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban 10 órától 18 óráig. Minden segítő szándékú érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Németh Magdolnának, a Hepburn Cafe tulajdonosának életében mindennapi szerepet kap a kézilabda, hiszen három gyermeke mellett ő is ebben a sportágban jeleskedik, így kézenfekvő volt, hogy a kézilabda segítségével gyűjtenek Kamillának.
- Nyolc csapat vesz részt a jótékonysági tornán. Érkezik csapat Soponyáról, Fehérvárról és Martonvásárról is. Ezekkel a csapatokkal megyei szinten mérkőztünk meg, ismerem őket, megkeresésemre azonnal igent mondtak. Rajtuk kívül pedig lesz egy meglepetéscsapat is, az Újvárosi Legendák, melynek tagjai olyan meghatározó játékosok, edzők, mint Ferling Detti, Bulath Anita, Dávid-Azari Fruzsina, Meggyes Rita, Baranyi Erzsi, Gáspár Gabi, Takács Dusmáta, akikkel lesz majd lehetőség játszani is.
Rajtuk kívül vannak még támogatók, akik a jó ügy mellé álltak:
- A Zeusz Sport egy kupát ajánlott fel, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a terembérleti díjat állja, illetve Szerecz Robi bemelegítésként zumbázik majd a játékosokkal. A csapatok részéről az adomány a nevezési díj, a szurkolók részéről pedig egy jelképes összegű, 200 forint, de becsületkasszás belépő, amivel támogathatják Kamillát, de lesz kint doboz, amelybe az egyéb felajánlásokat lehet elhelyezni. A büfét mi üzemeltetjük a torna ideje alatt, bevételének egy része is adományként kerül a családhoz.
Arról, hogy pénzként, vagy tárgyadományként kerül az összegyűlt összeg Kamillához, még nem döntöttek, de mindenképpen jó szívvel, szeretettel kapják majd.

A DKKA még licitálásra kínálja Kovács Anna és Oguntoye Viktória mezét.
A bevételt felajánlja Kamilla gyógyulására.

Induló licit :

Kovács Anna : 20.000 Ft

 

Oguntoye Viktória : 20.000 Ft

 

A licitáláshoz bejelentkezés vagy regisztráció szükséges.

 

A 2016. december 10-én a Dunaújvárosi Sportcsarnokban 10 órától 18 óráig sorra kerülő "Jótékonysági Kézilabdatorna Kamilláért" rendezvény kertében árverésre kínáljuk két kiváló sportolónk Kovács Anna és Oguntoye Viktória mezét.

Az árverés tárgya:
​Kovács Anna 33-as meze, és Oguntoye Viktória 90-es meze.

Az árverés célja:
A mezek​​ értékesítéséből befolyt pénzből ​Nagy Kamilla felépülésének támogatása.

Az árverésen részt vehetnek magánszemélyek, szervezetek, gazdasági társaságok. A licitálás regisztrációhoz kötött, melynek adatait titkosan kezeljük. Kérjük, regisztráláskor adja meg e-mail címét és telefonszámát. A győztes licitálót e-mailben és telefonon értesítjük.
A mez átvételére a győztes licit összegének befizetésével a rendezvény napján lesz lehetőség.

Induló tét:
​20.000 Ft, legkisebb emelés 5.000 Ft.

Az árverés 201​6. december 09-én 23.59 óráig tart, és abban az esetben zárható le, ha már 60 másodperce nem érkezett újabb ajánlat.

Az aktuális tét a honlapon követhető.

Aki más formában kívánja támogatni törekvésünket, kérjük tanulmányozza felhívásunkat!

Licitálás kezdete:​ 201​6. november​ ​ 30. 20.00 óra​

Kérdés esetén keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén:

Kovács Sándor
Kommunikációs munkatárs
Dunaújvárosi Kohász KA
+36-30/374-4715
titkarsag@kohaszkezi.hu

 

További hírek

Az akadémisták hete

Az akadémisták hete

2021. nov. 28. #DKKA utánpótlás

A felnőtt válogatott szünetben sem álltak le az utánpótlás bajnokságok.

Nagyszerű fiatalok!

Nagyszerű fiatalok!

2021. nov. 22. #DKKA utánpótlás

Újabb szép eredményekben gazdag hetet zárt Akadémiánk.

Csak harminc percig volt meg a lendület

Csak harminc percig volt meg a lendület

2021. nov. 17.

Az első félidőben jól tartotta magát, ám végül nyolcgólos, 35-27-es vereséget szenvedett a DVSC vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.

Debreceni évzáró előtt

Debreceni évzáró előtt

2021. nov. 16.

A tabella harmadik helyén álló Debrecen elleni mérkőzéssel zárja az idei esztendőt akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

2021. nov. 16.

A magyar kézilabda szövetségben kisorsolták a női magyar kupa IV. fordulójának párosítását.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat