„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Dávid-Azari Fruzsina anyai örömök elé néz

2016. nov. 23.
  • Facebook

Gyermeket vár együttesünk jobbszélsője, Dávid-Azari Fruzsina, aki tegnap közölte a jó hírt csapatuk vezetésével, valamint játékostársaival is.

"Nagyon boldogok vagyunk, hatalmas örömmel fogadtuk a hírt, de egyelőre még félve kezeljük, hiszen nagyon korai szakaszban vagyunk, de pozitívan tekintünk a jövőbe, s reméljük, hogy minden rendben lesz" – fogalmazott együttesünk jobbszélsője, aki természetesen már el is újságolta a remek hírt csapattársainak is. "A lányok ujjongtak, nagyon boldogok voltak, megölelgettek, tényleg mindenki nagyon aranyos volt, s az is nagy könnyebbséget jelentett, hogy a vezetők és az edzők is mellettem álltak, nagy örömmel fogadták a hírt" – árulta el Dávid-Azari Fruzsina, aki a jövőben már nem lép pályára a Kohász találkozóin, így a hétvégi EHF Kupa visszavágón sem.

Mint azt Szemenyei István, egyesületünk ügyvezetője elmondta, Fruzsina továbbra is látogatja csapatunk edzéseit, szeretne minél tovább társai mellett maradni, de természetesen már egyéni program szerint végzi majd a gyakorlatokat. A klub vezetése gratulál a jó hírhez, jó egészséget kíván a kisbabának és az egész családnak. Mint azt ügyvezetőnk elárulta, Dávid-Azari Fruzsina pótlását házon belül igyekeznek megoldani, így a jövőben nagyobb feladat hárul csapatunk két tehetséges fiatal jobbszélsőjére, Klujber Katrinra és Grosch Vivienre is.

További hírek

Újra a Kisvárda örülhetett

Újra a Kisvárda örülhetett

2023. máj. 20.

Szoros találkozón, 26-24-es győzelemmel vitte el a két bajnoki pontot a Kisvárda csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokból, ma kora este.

Visszavághatunk a Kisvárdának

Visszavághatunk a Kisvárdának

2023. máj. 19.

Hazai környezetben, a Kisvárda elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2023. máj. 13.

Jól küzdöttek és tartalékosan is helyt álltak kézilabdázóink, de a fővárosiak hétgólos győzelemmel tartották otthon a bajnoki pontokat.

Kőkemény meccs vár a Kohászra a Fradi ellen

Kőkemény meccs vár a Kohászra a Fradi ellen

2023. máj. 12.

A fővárosban, a Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Vereség a Balaton partján

Vereség a Balaton partján

2023. ápr. 29.

Támadásban és védekezésben sem ment a játék akadémistáinknak a NEKA otthonában, így pont nélkül zártuk a balatonboglári bajnokit.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat