„ACÉL A SZÍV!”
Erőt gyűjteni a csalódás után
Pár nap pihenőt kaptak játékosaink, akik holnaptól már edzésbe állnak, hogy felkészüljenek az előttük álló kihívásokra.
ettős vereséggel búcsúzott az EHF kupa küzdelmeitől csapatunk. A továbbjutásra sajnos nem volt sok esély az Érden elszenvedett hétgólos vereség után, s bár a dunaújvárosi visszavágó első öt-hat perce után úgy tűnt, hogy mégis megteremti a jó alapot ehhez csapatunk, végül az érdiekről szólt a meccs, így itthon sem volt lehetőségünk még a viszonylag szoros meccsre sem. Érthetően csalódottak voltak tehát a párharc után játékosaink, valamint a drukkerek is, s a György László másodedző is rossz szájízzel idézte fel a harmadik forduló visszavágójának emlékeit.
"Álomszerűen kezdődött számunkra a mérkőzés, öt perc alatt öt gólt lőttünk, méghozzá abból, hogy a védekezésünk jól működött, s a gyors indításokból könnyű gólokat tudtunk szerezni. Sajnos 5-0-s előnynél érthetetlenül szétestünk védekezésben, ezzel együtt az Érd támadójátéka természetesen feljavult, hiányoztak a megállító faultok, ráadásul az ellenfélkapuja előtt is hibáztunk, előkészítés nélkül, rossz helyzetekből igyekeztünk befejezni a támadásokat, fegyelmezetlenek voltunk, s az érdi csapat ezt azonnal ki is használta, ezúttal ők szereztek könnyű gólokat, egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A félidei négygólos hátrány ellenére a lányok elszántak voltak, biztatták egymást az öltözőben is, míg mi arra hívtuk fel a figyelmüket, hogy keményebben, több faulttal védekezzenek, jobban segítsenek a kapusnak, megadott sávokba tudjon csak lőni az ellenfél, míg támadójátékban fegyelmezettebben, pontosabban, a technikai hibákat lecsökkentve kézilabdázzanak. Mindenképpen próbáltuk azt is beléjük sulykolni, hogy ne középen fejezzük be a támadásokat, húzzuk szélesebbre, s a széleket aktívan használjuk, hiszen belső posztokon remek fizikai adottságokkal bíró védői voltak az Érdnek. Sajnos ezt sem tudtuk megvalósítani, továbbra is középen erőltettünk mindent, ezzel gyakorlatilag a saját támadójátékunkat fojtottuk meg, s ennek egyenes következménye volt, ez a vereség. Ez nagyon fájó volt így, nem erre számítottunk, nem erre készültünk, az volt az elsődleges célunk, hogy megnyerjük a meccset, s hogy ez a győzelem végül egy-két, vagy éppen nyolcgólos lesz, a mérkőzés folyamán dőlt volna el. Nagy csalódás a kettős vereség, de azt is el kell mondanom, hogy a két mérkőzés alapján egyértelműen az Érd volt a jobb, s teljesen megérdemelten jutott tovább" – fogalmazott akadémiánk felnőtt együttesének másodedzője.
Csapatunkra most hosszabb pihenő vár, hiszen az Európa-bajnokság miatt legközelebb csak december 30-án lép pályára a bajnokságban, s mint azt György László elmondta, az előttük álló bő egy hónapban mindent el fognak követni azért, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a bajnoki folytatásra.
"Az utánpótlás bajnokságban még két mérkőzés vár fiataljainkra, az NB I/B-ben négy-négy találkozót játszanak az ifik és a juniorok, így ott bőven akad még feladatunk, míg a felnőttek legközelebb csak december végén játszanak bajnokit. A lányok most kaptak egy kisebb pihenőt, legközelebb csak csütörtökön találkozunk velük, majd megkezdjük a felkészülést a közeljövő feladataira. Most lesz egy kis időnk dolgozni, kissé egyenesbe hozni magunkat, sok taktikai és technikai munka szerepel majd a programban, szeretnénk négy-öt felkészülési mérkőzést is beiktatni, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a szezon második felére, ami rendkívül nehéznek ígérkezik" – árulta el érdeklődésünkre a szakember.
További hírek
Az ifjúságiak túl a felkészülésen
2024. szep. 01. #DKKA utánpótlásU20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.
Virág Rolandék is rajtra készen
2024. aug. 31. #DKKA utánpótlásU18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.
Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron
2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapatSzoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra.
Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata
2024. aug. 28. #DKKA utánpótlásA hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.
Régi barátság új lendületben
2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapatA mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.