„ACÉL A SZÍV!”
Kupameccs Tatán
A Tatai AC otthonában lép pályára ma együttesünk a Magyar Kupa küzdelmeiben. A meccs előtt ugyans többek játéka kérdéses, ám ezzel együtt is csak a továbbjutás az elfogadható Mátéfi Eszter csapatától.
A Siklós elleni kupasiker után újabb feladat vár a sorozatban együttesünkre, mely ma este fél héttől a Tatai AC otthonában vendégszerepel a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A mérkőzés esélyeseinek egyértelműen a mieink számítanak, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elárulta, egyértelműen az a céljuk, hogy igazolják is a papírformát vetélytársuk ellenében.
- A tatai együttes ugyanúgy a másodosztályban szerepel, mint legutóbbi ellenfelünk, a Siklós gárdája, s bár mai vetélytársunk jelenleg a második helyen áll saját csoportjában, a célunk nem lehet más, mint a győzelem magabiztos megszerzése. Erre a találkozóra is ugyanúgy készültünk, mint a legutóbbi mérkőzésekre, s szó sincs arról, hogy az osztálykülönbség miatt félvállról vennék a hazaiakat. Nagy odafigyeléssel kell játszanunk, s ha ezt megtesszük, akkor nyerünk, s tovább is jutunk a Magyar Kupa újabb fordulójába. A keretből Gáspár Gabriella és Bódi Bernadett játéka kérdéses: előbbi már a Debrecen ellen is sérülten játszott, míg utóbbi éppen azon a bajnokin sérült meg, így jelenleg még nem tudjuk, hogy képesek-e vállalni a szereplést a ma este fél hétkor kezdődő mérkőzésen.
További hírek
Presztizsmérkőzés a Liga Kupában
2021. már. 29.Mosonmagyaróvárra látogat felnőtt csapatunk holnap, hogy lejátssza az akár előrehozott döntőnek is betudható a versenysorozat odavágóját.
Akaratból jeles!
2021. már. 27.Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 30-21-es vereséget a Ferencváros vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.
Újabb kőkemény erőpróba előtt
2021. már. 26.A bajnoki tabella listavezetője elleni mérkőzés után a második helyezett otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.
DKKA - Győri Audi ETO KC sajtótájékoztató
2021. már. 24.Danyi Gábor és Vágó Attila, vezetőedzők mellett győri részről Silje Solberg, míg dunaújvárosi részéről Fodor Neszta nyilatkozott a lefújás után.
Nyert a címvédő
2021. már. 24.40-22-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata ellen a Győri Audi ETO KC a két gárda győri bajnokiján ma délután.
2015-16 EHF Kupagyőztes




