„ACÉL A SZÍV!”
Biztosan tovább
A vártnak megfelelő könnyed győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupa következő fordulójába együttesünk, mely ma este Tatán vendégszerepelt, s aratott 41 gólos (!) sikert a házigazdák felett.
Az NB II-es Tatai AC otthonában lépett ma pályára csapatunk, mely a magabiztos győzelem reményében várta a Magyar Kupa harmadik fordulójának találkozóját. Mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző a mérkőzés előtt elárulta, igyekeznek a lehető legkomolyabban venni az összecsapást, nehogy meglepetés érje őket, s ezt így gondolták a játékosok is.
A mieink ugyanis már az első felvonásban eldöntötték a továbbjutás sorsát, mert jó védekezésüknek, valamint hatékony támadójátékuknak köszönhetően 25-7-re vezettek az első harminc perc végén, ahonnan már nem lehetett visszaút a vendéglátóknak. A második felvonásban már mindenki lehetőséget kapott a mieinknél, ám a különbség így is tovább nőtt a két együttes között, így együttesünk végül 13-54-es győzelemmel jutott tovább a sorozat következő fordulójába.
13-54 (7-25)
Jegyzőkönyv később
További hírek
Takács Józsefné büszke az U14-esekre
2021. feb. 26. #DKKA utánpótlásA sok kihagyás mellett átszervezések is nehezítették a felkészülést, de a fiatalok szerencsére jól reagáltak az új helyzetre.
Hibátlan nap!
2021. feb. 24. #DKKA utánpótlásMindhárom pályára lépő up csapatunk begyűjtötte a pontokat szerdán.
Bruzsa Lili meghívót kapott!
2021. feb. 23. #DKKA utánpótlásFiatal játékosunkat behívták a serdülő válogatott jövő hónapi edzőtáborába.
Ízlett a csabai csemege!
2021. feb. 20.Végig vezetve aratott sima, 41-28-as győzelmet a Békéscsaba elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.
Most már muszáj nyerni!
2021. feb. 19.A sereghajtó Békéscsaba elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata.