„ACÉL A SZÍV!”
A felkészülési meccsek időpontjai
Öt felkészülési találkozó is vár akadémiánk felnőtt együttesére a közeljövőben.
Már javában zajlik felnőtt együttesünk téli felkészülése, s mint arról György László másodedző korábban beszámolt, a terveik szerint több edzőmérkőzést is játszanak majd az előttük álló szűk egy hónapban, hiszen a december 30-i bajnoki újrakezdésig mindenképpen játékban kell tartani kézilabdázóinkat. Nos, mint azt az együttes szakvezetésétől megtudtuk, összesen öt edzőmeccs vár a közeljövőben együttesünkre, mely a kőkemény napi munka mellett először december másodikán, pénteken délután negyed háromtól lép pályára a Budaörs otthonában.
A fővárosiak szűk egy héttel később, december nyolcadikán este hat órától viszonozzák a mieink vendégjátékát, majd újabb egy hét "szünetet" követően három mérkőzés is vár a Kohász játékosaira. December 15-én ugyanis a Siófok látogat Dunaújvárosba, egy nappal később viszont már Székesfehérvárra utaznak Kudor Kittiék, akik december 17-én is pályára lépnek egy gálamérkőzésen, ezúttal Tamásiban. Kézilabdázóink december 23-án, Siófokon játsszák le idei utolsó edzőmeccsüket, hogy a karácsonyi pihenőt követően a lehető legjobb formában léphessenek pályára december 30-án, amikor az Elios Kispest NKK együttesét fogadják a bajnokság idei utolsó fordulójában.
A DKKA felnőtt csapatának decemberi mérkőzései
2016. 12. 02. 14:15 Budaörs – DKKA (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 08. 18:00 DKKA – Budaörs (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 15. 11:00 DKKA – Siófok KC (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 16. 16:00 Fehérvár KC – DKKA (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 17. 15:30 Gálamérkőzés Tamásiban
2016. 12. 23. 11:00 Siófok KC – DKKA (felkészülési mérkőzés)
2016. 12. 30. 18:00 DKKA – Elios Kispest NKK (bajnoki mérkőzés)
További hírek
Európa-bajnokok!
2021. júl. 13. #DKKA utánpótlásGyönyörű eredménnyel tért haza az U17-es strandkézilabda válogatott Bulgáriából.
Strandolni fognak
2021. júl. 07. #DKKA utánpótlásHárom fős DKKA delegáció utazik az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságra.
Idén semmit nem adtak könnyen!
2021. jún. 19.Többször is csapatot kellett építeni, rengeteg rossz dolog sújtotta az együttest, de szakmailag összességében elégedett lehet idei szezonjával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt gárdája.
Elkészült a versenykiírás
2021. jún. 17.Nem történik lényegi változás a következő szezonra a felnőtt bajnokságok lebonyolítását illetően.
Küzdelmes döntetlen az ETO ellen
2021. jún. 10. #DKKA utánpótlásFordulatos, nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a győri fiatalok ellen akadémiánk U20-as csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportjának zárómeccsén.
(Fotó: Turcsán Fruzsi)
2015-16 EHF Kupagyőztes




