„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem Budaörsön
Szoros csatában aratott egygólos, 28-27-es sikert a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen együttesünk.
Budaörsön lépett pályára a téli felkészülési időszak első edzőmérkőzésén ma délután negyed háromtól akadémiánk felnőtt csapata. Zdravko Zovko tanítványai erősen tartalékosan vágtak neki a találkozónak, hiszen válogatottjaik, Kovács Anna és Camila Micijevic mellett a betegséggel küzdő Szalai Babett sem állt a csapat rendelkezésére, ugyanakkor ott volt a keretben Bulath Anita, aki hosszú kihagyás után a közelmúltban döntött úgy, hogy játékával segíti a Kohász kézilabdázóit.
A találkozó végig nagy csatát hozott, az első félidő után 13-12-re vezetett csapatunk, mely minimális előnyét a meccs végéig megőrizve aratott végül 28-27-es sikert, úgy, hogy a szakvezetés igyekezett mindenkinek játéklehetőséget adni. Mint azt György László másodedző a találkozó után elmondta, a mai mérkőzés maximálisan elérte a célját, s a kemény fizikai munka mellett végre volt alkalmuk egy kis gyakorlásra. "Gyorsan játszott mindkét csapat, voltak ugyan technikai hibák, de akadtak biztató megoldások is. Igyekeztünk mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, az eredmény ezúttal másodlagos volt, a lényeg a különböző taktikai elemek csiszolásán volt, melyre tökéletes alkalmat biztosított a találkozó" – árulta el csapatunk másodedzője.
Budaörs – DKKA 27-28 (12-13)
Gólszerzőink: Klujber Katrin 5, Kudor Kitti 4, Cifra Anita 4, Karnik Szabina 4, Hornyák Bernadett 3, Gindeli Panna 2, Molnár Beatrix 2, Grosch Vivien 2, Bulath Anita 1, Braun Csenge 1.
További hírek
Lépésről lépésre!
2020. jún. 01.A kitűzött célokért keményen megdolgozik Román Dorina, akadémiánk felnőtt csapatának fiatal irányítója.
Négy új érkező a Kohásznál!
2020. máj. 28.Érden játssza a 2020/2021-es szezon hazai mérkőzéseit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely négy új játékos szerződtetését jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Közel volt a cél, de...
2020. máj. 24. #DKKA utánpótlás[Serdülő I.]
Reális esélye volt fiataljainknak arra, hogy bejussanak a serdülő I-es pontvadászat négyes döntőjébe.
Becsvágy és ifjonti lelkesedés jellemzi
2020. máj. 21.Márciusban jelentette be a Dunaújvárosi Kohász KA, hogy a távozó György László helyére Vágó Attila érkezik, és ő irányítja a női kézilabdacsapatot.