„ACÉL A SZÍV!”
Magyar Kupa: ellenfél az élvonalból
A Kiskunhalas ellen kellene továbbjutnia a Magyar Kupa következő fordulójába a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesének, derült ki a sorozat tegnapi sorsolásán.
Elkészítették a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek sorsolását, melyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese is érdekelt volt. Együttesünk eddig rendre alacsonyabb osztályú vetélytársakat kapott a korábbi sorsolásokon, melyeket könnyedén legyőzve jutott el a sorozat legjobb tizenhat csapata közé. A tegnapi "húzáson" azonban megtört a sorozat, ugyanis ezúttal egy szintén élvonalban szereplő gárda, a Kiskunhalas ellen kellene kivívni a továbbjutást.
Ellenfelünk az idei szezon egyik meglepetéscsapatának számít, hiszen a bajnokságban jelenleg a ötödik helyen áll úgy, hogy eddigi tíz mérkőzéséből hatot megnyert, s csak hármat veszített el, míg a Magyar Kupában az NB I/B-ben szereplő Eszterházy KFSC gárdáját búcsúztatták nagyon simán. A mieink továbbjutási esélyeit növeli, hogy az egymeccses párharca Dunaújvárosban kerül majd sor, méghozzá december 23-án.
További hírek
Fővárosi évnyitó előtt
2022. jan. 14.A Vasas otthonában folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Két edzőmeccs is jutott péntekre
2022. jan. 07.A felnőttek mellett az ifjúsági csapatunk is felkészülési mérkőzésekkel igyekezett visszarázódni a dolgos hétköznapokba
Takács Cecília kölcsönben folytatja
2022. jan. 05.Fiatal irányítónknak több kérője is akadt, ám végül úgy döntött, egy másik NB I-es csapat segítségére lesz.
Országos döntő került a fa alá!
2021. dec. 29. #DKKA utánpótlásKiskunhalasra utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi Rudas középiskolásai.
A DKKA-ból a válogatottba
2021. dec. 19. #DKKA utánpótlásJunior és ifjúsági korosztályból is meghívót kaptak játékosaink
2015-16 EHF Kupagyőztes




