„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos edzőmeccs volt
Nagyon sima, 32-25-ös sikert aratott együttesünk a japán válogatott elleni felkészülési találkozón.
A japán válogatott elleni találkozóval folytatta az edzőmérkőzések sorozatát ma este hat órától csapatunk, mely felnőtt és utánpótlás válogatottjait nélkülözve várta az ázsiaiak elleni összecsapást. A két gárda márciusban már megmérkőzött egymással, s akkor 22-22-es döntetlennel ért véget a meccs, így érdekes hatvan percre számíthattak ezúttal is azok, akik kilátogattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
Az első percekben úgy tűnt, hogy ezúttal is szoros meccsre számíthatunk, mert a rendkívül gyorsan játszó japánok rendre válaszoltak a mieink találataira, az is igaz azonban, hogy edzőjüknek nem igazán tetszett a csapat védekezése, mert a 4. percben időt kért (3-3). Aztán nyolc perc múlva újra, ám ekkor már elsősorban azért, hogy támadásban is felrázza tanítványait, akik nem nagyon tudtak mit kezdeni a mieink falával, s ha sikerült is lejátszaniuk a szélre a játékszert, Oguntoye, vagy a kapufa hárította próbálkozásaikat. Eközben a túloldalon Molnár, Karnik és Cifra is pontosan célzott, így a játékrész derekához közeledve már 10-5-re vezetett a Kohász. Ellenfelünk a folytatásban is nagyon sok helyzetet puskázott el, a szélsők többször kerültek bajba, ráadásul egymás után négy hétméterest is elhibáztak a vendégek, s mivel a másik kapunál lényegesen kevesebb volt a pontatlanság, Kudor duplája, majd a csereként beállt Bulath első gólja után már 15-7-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző. A félidő hajrájában már tízzel is vezetett a DKKA, s ugyan az utolsó másodpercekben sikerült szépítenie a japánoknak, a játék képe alapján nem ígért túl sok izgalmat a második felvonás (18-9).
A térfélcserét követően is valamivel jobban kezdtek a mieink, akik Karnik és Bulath újabb találataival léptek meg ellenfelüktől 22-11-re, ám a továbbra is nagy elszántsággal játszó vendégek pár hazai hibát kihasználva visszajöttek kilencre, s ekkor Zdravko Zovkonak kellett időt kérnie (22-13). A rövid pauzát követően felváltva szerezték góljaikat a csapatok, ám vezetőedzőnk továbbra is sokat elégedetlenkedett, s a félidő derekán ismét igyekezett pontosabb játékra sarkallni tanítványait (26-17). A második hazai időkérés után azonban nagyon beragadtak a mieink, akik sorozatban rontották el támadásaikat, így sorozatban négy gólt szerzett a vendégcsapat, mely megfelezte korábbi hátrányát (26-21). A hosszú hazai gólcsendet Bulath Anita törte meg, majd Szalai pillanatai következtek, így újra nőni kezdett a két gárda közti különbség, így a mieink végül sima, 32-25-ös győzelmet arattak úgy, hogy a második felvonásban már minden játékosának lehetőséget adott a dunaújvárosi szakvezetés.
A lefújás után elégedetten értékelt György László is, aki szerint nagyon hasznos mérkőzést játszott csapatunka kellemetlen stílusban védekező vendégek ellen. "Nagy tempójú találkozót játszottunk, melyen szerencsére mindenkinek tudtunk játéklehetőséget adni, s akadtak meglehetősen jó teljesítmények is, elég csak Karnik Szabina gólerős játékára gondolni, ami mindenképpen biztató a jövőre nézve. Nagyon hasznos volt, hogy egy olyan ellenféllel szemben játszhattunk, amely nagyon sok lábmunkával védekezik és támad, így nekünk is muszáj volt sokat futnunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk" – fogalmazott a csapatunk másodedzője.
DKKA – Japán 32-25 (18-9)
DKKA: Oguntoye, Molnár 4, Szalai 6, Kudor 5, Cifra 2, Karnik 6, Grosch 1. Csere: Pálinkás, Csapó (kapusok), Nick 2, Gindeli, Udvardi, Bulath 5, Takács D., Rácz-Vincze 1, Kemény, Kovács D. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit)
További hírek
Teljes a csapat!
2020. júl. 20.Vágó Attila vezetőedző edzésén a névsorolvasáskor mindenki jelen volt!
Győzelemmel kezdett a Kohász
2020. júl. 15.Végig vezetve aratott megyőző, 38-28-as sikert akadémiánk felnőtt együttese az ifjúsági válogatott elleni edzőmérkőzésen.
Minden körülmény adott a fejlődéshez
2020. júl. 15.Új igazolásunk, Moutsogianni Theodóra nem ismeretlen a dunaújvárosiak számára, hiszen saját nevelésű játékosunkról van szó, aki most a hazatérés mellett döntött.
MKSZ-ajánlás edzőmérkőzések és felkészülési tornák rendezésére
2020. júl. 15.A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus-helyzet, valamint a Kormány a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020. (VII. 12.) rendelete nyomán ajánlást adott ki a sportszervezetek számára a 2020/2021-es bajnoki idényt megelőző felkészülési időszak edzéseivel és mérkőzés-rendezésivel kapcsolatban.
Munkaruhát öltöttek a kézilabdázók
2020. júl. 06.Megkezdte a felkészülést a 2020/2021-es szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.