„ACÉL A SZÍV!”
Camila Micijevic balszerencsés sérülése
A románok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen szenvedett sérülést csapatunk fiatal balátlövője.
Nemcsak a magyar kézilabda válogatott és Kovács Anna, hanem a horvát nemzeti együttesben szereplő Camila Micijevic jó Európa-bajnoki szerepléséért is szurkolhattak csapatunk drukkerei az elmúlt napokban. A horvátok végül nem szerepeltek jól a kontinensviadalon, hiszen három vereséggel, a "D" csoport negyedik helyén végezve mondtak búcsút a versenynek már a csoportkör után. A románok elleni, 31-26-ra elveszített péntek esti mérkőzésen ráadásul súlyosnak tűnő kézsérülést szenvedett felnőtt csapatunk játékosa, Camila Micijevic is. A 22 éves balátlövő a 45. percben esett rá olyan szerencsétlenül bal kezére, hogy azonnal látszott, nagy a baj. A fiatal játékos nem is tudta folytatni a meccset, s bár a pontos diagnózisra még várni kell, nagyon úgy néz ki, hogy hosszú, akár két-három hónapos kihagyás is várhat az eddigi nyolc bajnoki meccsén harminchat gólt szerző átlövőre.
További hírek
A serdülők is tornagyőztesek
2021. aug. 20. #DKKA utánpótlásFelnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.
Továbbképzés telt ház előtt
2021. aug. 15.Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.
Serdülők csatája a sportcsarnokban
2021. aug. 14. #DKKA utánpótlásÉrdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.
Végül biztos siker!
2021. aug. 13.Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Érdi visszavágás
2021. aug. 06.Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.