„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tesztsiker az FKC ellen

2012. nov. 30.
  • Facebook

A mérkőzés, valamint a második félidő elejét nem számítva, végig kézben tartotta az FKC elleni ma délutáni edzőmeccset együttesünk, mely 27-22-es győzelmet aratott megyei riválisa felett.

 

A téli szünetben elvégzett kemény fizikai munka mellett a játékra is oda kell figyelnie együttesünknek, mely ma délután fél háromtól a székesfehérvári FKC gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. A találkozót a vendégek kezdték góllal, ám a mieink hamar egalizáltak, majd Takács Dusmáta sorozatban szerzett találataival a vezetést is átvették (4-2). A folytatásban inkább a védelmek, valamint a kapusok álltak a főszerepben, hiszen a 17. percben még mindig csak 5-5-ös állást mutatott az eredményjelző. Ekkor időt kért Mátéfi Eszter, s a rövid pauza után támadásban is feljavult csapatunk, mely Ferling, Kővári, valamint Gera találataival lépett meg vetélytársától, s mivel védekezése továbbra is feszes maradt, így a szünetre már a mieink vonulhattak biztosnak tűnő előnnyel (13-8).
A térfélcserét követően viszont egy kisebb rövid állt be a mieink játékában, akik 16-10 után sorozatban öt gólt kaptak, s ha Csapó Kyra nem védi ki a fehérváriak egyik büntetőjét, könnyen egalizálhattak volna is a vendégek (16-15). Jött is az újabb hazai időkérés, mely után újra magára talált csapatunk, s elsősorban Takács Fruzsina góljainak köszönhetően ismét visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (21-16). A mérkőzés hajrája már nem hozott túl sok izgalmat, mindkét oldalon sokat cseréltek az edzők, így ekkor már felváltva szerezték góljaikat a csapatok. A meccs végén a mieink örülhettek a 27-22-es győzelemnek, vagyis pozitív élményekkel folytathatják a felkészülést.

További hírek

Újabb hosszabbítások!

Újabb hosszabbítások!

2019. jan. 11.

Camila Micijevic, Csapó Kyra, Grosch Vivien, Kazai Anita, Molnár Beatrix, Szalai Babett és Szekerczés Luca mellett György László vezetőedzővel is hosszabbított akadémiánk!

Jovovic Jovana magyar állampolgár lett

Jovovic Jovana magyar állampolgár lett

2019. jan. 10. #DKKA utánpótlás

Jovovic Jovana, akadémiánk tizenhét éves átlövője csütörtöktől magyar állampolgárként szerezheti a gólokat és idővel akár válogatottunk oszlopos tagja is lehet majd.

Koronczai Petra is bekerült az Elit programba

Koronczai Petra is bekerült az Elit programba

2019. jan. 09. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk serdülő Európa-bajnok játékosa is bekerült a Magyar Kézilabda Szövetség Elit programjába.

Könnyedén nyertek az ifik

Könnyedén nyertek az ifik

2019. jan. 07. #DKKA utánpótlás

Kiütéses, tizenöt gólos győzelmet aratott akadémiánk ifjúsági csapata a Budaörs elleni bajnoki találkozón.

Biztos szakmai és anyagi háttérrel kezdte meg az új esztendőt a DKKA

Biztos szakmai és anyagi háttérrel kezdte meg az új esztendőt a DKKA

2019. jan. 07.

Pénteken tartotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) évértékelő rendezvényét, amelyen bizonyossá vált, hogy az akadémiánál mára megteremtődtek a szakmai és – a tulajdonos önkormányzatnak, valamint a támogatóknak köszönhetően – a működés anyagi feltételei is.

forrás: DUOL (Várkonyi Zsolt)

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat