„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Jelentős segítség Kamillának!

2016. dec. 10.
  • Facebook

Összesen százötvenezer forinttal járul hozzá Nagy Kamilla remélt gyógyulásához a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.

Mint ismert, ma rendezik meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban azt a jótékonysági kézilabda tornát, melyen a súlyos betegséggel küzdő Nagy Kamillának igyekeznek segítséget nyújtani a szervezők, valamint a viadalon résztvevő együttesek. A jótékony kezdeményezéshez akadémiánk is igyekezett hozzájárulni, hiszen a közelmúltban két kiválósága, Oguntoye Viktória és Kovács Anna versenymezét hirdette meg árverésre, melyen december 9-éig lehetett licitálni a dresszekre. Nos, az árverés tegnap este véget ért, s mint azt ügyvezetőnk, Szemenyei István elmondta, végül mindkét mez hatvan-hatvanezer forintért talált gazdára. Ezt az összeget a DKKA vezetése további harmincezer forinttal toldotta meg, így összesen százötvenezer forintot tudunk átadni a jövő héten Nagy Kamilla családjának.

További hírek

A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek

A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek

2020. nov. 19.

Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.

Irányelvek az utánpótlás-mérkőzések és edzések folytatásával kapcsolatban

Irányelvek az utánpótlás-mérkőzések és edzések folytatásával kapcsolatban

2020. nov. 17. #DKKA utánpótlás

A Magyar Kézilabda Szövetség irányelveket fogadott el az utánpótlás-bajnokságok mérkőzései, illetve a versenyrendszerben szereplő csapatok edzéseivel kapcsolatban.

Túl nagy előnyt adtak, így nem volt elég a hajrájuk

Túl nagy előnyt adtak, így nem volt elég a hajrájuk

2020. nov. 05.

Szerdán este Szombathelyen játszott bajnoki mérkőzést a DKKA együttese, kézilabdázóink a hazai győzelem után ezúttal vereséget szenvedtek. A meccsen már nyolc góllal is vezetett az ellenfél, a Kohász a második félidőben nagyot küzdve felzárkózott, izgalmassá tette a végjátékot, de fordítani már nem tudott.

Hiába a nagy hajrá!

Hiába a nagy hajrá!

2020. nov. 05.

Nyolcgólos hátrányból még visszakapaszkodott, ám végül pont nélkül maradt Szombathelyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Fájdalmas vereség

Fájdalmas vereség

2020. okt. 29.

Kétszer is nagy hátrányból kapaszkodott vissza, ám így is pont nélkül kellett hazajönnie érdi bajnokijáról akadémiánk felnőtt csapatának.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat