„ACÉL A SZÍV!”
Előbb kezdünk a kupában
Az eredetileg meghatározott december 23-i játéknap helyett egy nappal korábban, december 22-én mérkőzik meg együttesünk a Kiskunhalas csapatával a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Kiskunhalas együttese ellen kell kivívnia a továbbjutást a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé csapatunknak. A sorsoláson azonban még csak ajánlott játéknapot határozott meg a Magyar Kézilabda Szövetség a mérkőzés lejátszására, így első hírünkben azt írtuk, hogy a két gárda december 23-án találkozik egymással Dunaújvárosban. A két csapat közti egyeztetés után azonban eldőlt, hogy egy nappal korábban, december 22-én, délután öt órától kerül sor a továbbjutásról döntő találkozóra.
A kupameccsig azonban bőven lesz még dolga csapatunknak, mely a napi edzések mellett további négy edzőmérkőzésen is pályára lép. Mátéfi Eszter tanítványai december 7-én délelőtt kilenc órától az Érdi VSE gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, míg 12-én szintén az érdiekkel mérkőznek meg, ezúttal Budaörsön. December 14-én Békéscsabára utazik együttesünk, ahol este fél hattól, valamint másnap délelőtt tíz órától is megmérkőzik a házigazdák csapatával.
További hírek
A 15-ös már Dunaújvárosban játszik!
2020. júl. 31.Nem kis meglepetésre tavasszal Dunaújvárosba igazolt a hatvanötszörös magyar válogatott átlövő, Debreczeni-Klivinyi Kinga. A 15-ös mez is szabad volt, így nem volt „akadálya” az átigazolásnak.
Munkában az utánpótlás
2020. júl. 28. #DKKA utánpótlásA korosztályos bajnokság élvonalát célozza meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia első számú serdülő együttese.
Dupla meccset játszottak az ifik
2020. júl. 24.Fiataljaink délelőtt és délután is megmérkőztek a Szombathelyi KKA ellen.
12 gólós győzelem a Vasas ellen
2020. júl. 24.Végig vezetve aratott 12 gólos sikert akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni rácalmási edzőmeccsen.
Magas szinten fejlődhetnek!
2020. júl. 21. #DKKA utánpótlásCsapatunk több fiatal játékosa is kölcsönben folytatja.