„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hazai búcsú az évtől

2016. dec. 30.
  • Facebook

Az első perctől az utolsóig koncentrálni kell a Kispest elleni mérkőzésen is.

Hazai környezetben, a Kispest NKK elleni összecsapással mond búcsút a 2016-os esztendőtől ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. Zdravko Zovko és György László tanítványai az elmúlt másfél hónapot felkészüléssel töltötték, a mögöttük hagyott időszakban több edzőmérkőzésen igyekeztek tovább csiszolni játékukat, s erőt gyűjteni a bajnokság második felére, mely bőven tartogat még izgalmakat a csapat és szurkolói számára.

Ezektől az izgalmaktól azonban ma még eltekintenénk, ugyanis a Kispest elleni összecsapás esélyesének egyértelműen a mieink számítanak, akik a negyedik helyről várják újabb bajnoki találkozójukat, míg ellenfelük három szerzett ponttal a bajnoki tabella végén szerénykedik, s ha csak ezt, illetve a két gárda játékosállományát nézzük, úgy egyértelműen a Kohász kézilabdázói számítanak a mai meccs esélyeseinek. A pontok sorsa azonban a pályán dől el, nem papíron, s mint azt György László másodedző elmondta, egy pillanatig sem vehetik félvállról mai ellenfelüket sőt, az első perctől az utolsóig nagy koncentrációval kell játszaniuk a győzelem megszerzéséhez.

"Elmondtuk a csapat tagjainak is a felkészülés alatt, hogy nem szabad a bajnoki tabellából kiindulni a mai meccs előtt, ha csak azzal foglalkozunk és elkönyveljük, hogy könnyű meccs vár ránk, akkor kellemetlen meglepetés érhet minket. Egy NB I-es csapat lesz az ellenfelünk, s ennek megfelelően komoly koncentrációra, kemény, határozott védekezésre lesz szükségünk a két bajnoki pont megszerzéséhez. Persze hazai környezetben nem lehet más célunk, mint a győzelem kivívása, szeretnénk szépen elbúcsúzni az idei évtől, ám egy pillanatig sem lehetünk könnyelműek, az első perctől az utolsóig nagy odafigyeléssel kell játszanunk a remélt sikerért. Sajnos Camila Micijevic még hónapokig nem állhat rendelkezésünkre, Vincze Melinda játéka is erősen kérdéses, de a csapat többi tagja elszántan, motiváltan várja az év utolsó bajnoki összecsapását – árulta el György László másodedző.

További hírek

Idegenben is a két pontért lépünk pályára

Idegenben is a két pontért lépünk pályára

2024. jan. 19.

A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Újabb fontos Kohász-győzelem

Újabb fontos Kohász-győzelem

2024. jan. 13.

Szinte végig vezetve, mégis fordulatos, izgalmakban gazdag mérkőzésen aratott háromgólos sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata.

Négypontos meccs a Kisvárda ellen

Négypontos meccs a Kisvárda ellen

2024. jan. 12.

Hazai környezetben, a győzelem reményében folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Győzelem és továbbjutás a kupában

Győzelem és továbbjutás a kupában

2024. jan. 06.

Szinte végig vezetve aratott 31-27-es sikert a Békéscsaba ellen, így bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese.

Szép évkezdésben bízik a DKKA

Szép évkezdésben bízik a DKKA

2024. jan. 05.

A győzelem és a továbbjutás reményében öltenek szerelést kézilabdázóink a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Békéscsaba ellen szombaton délután négy órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat