„ACÉL A SZÍV!”
Tartalékos győzelem
Hétgólos, 36-29-es sikert arattunk a Kecskemét elleni felkészülési mérkőzésen.
Mivel felnőtt kézilabdázóink legközelebb csak január 24-én játszanak bajnoki mérkőzést, ezért a napi edzések mellett felkészülési találkozóra is szüksége van ahhoz a DKKA játékosainak, hogy formában tartsák magukat a bajnoki újrakezdésre. Zdravko Zovko tanítványai ezért ma este fél nyolctól az NB I/B Keleti Csoportját vezető Kecskemét otthonában léptek pályára, ahol a több volt dunaújvárosi játékossal felálló házigazdák ellen játszottak hasznos edzőmeccset Klujber Katrinék.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia gárdájából ezúttal hiányzott Oguntoye Viktória, Kovács Anna, Cifra Anita és Szalai Babett is, akik a válogatott edzőtábora miatt felmentést kaptak a mai találkozóról, s szintén nem játszhatott Camila Micijevic, aki az Európa-bajnokságon elszenvedett kézsérüléséből lábadozik. A mérkőzés első félideje még viszonylag szoros csatát, s a mieink kétgólos előnyét hozta, míg a fordulás után a kapott gólokból egy kicsit lefaragott, a szerzetthez viszont hozzátett a Kohász, mely végül 36-29-es sikert aratott.
Kecskemét – DKKA 29-36 (15-17)
Gólszerzőink: Kudor 7, Takács D. 6, Hornyák 6, Klujber 6, Grosch 4, Rácz-Vincze 3, Karnik 2, Molnár 1, Nick 1.
További hírek
Harmadik hely Gyöngyösön
2018. jan. 23. #DKKA utánpótlásKét győzelemmel és két vereséggel zárta gyöngyösi tornáját akadémiánk U11-es csapata.
Kulcsár Anitára emlékezünk
2018. jan. 22.A tizenhárom éve elhunyt Kulcsár Anitára emlékezünk a Vác elleni mérkőzés előtt.
A Békéscsaba örülhetett
2018. jan. 20.Az első félidőben legalább a támadás működött, a fordulás után azonban már az sem, így a Békéscsaba 31-28-as győzelmet aratva ütötte ki csapautnkat a Magyar Kupából.
Békéscsabán a továbbjutásért
2018. jan. 19.A Békéscsaba otthonában lép pályára akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután a Magyar Kupában.
Hasznos meccsek az utánpótlásnál
2018. jan. 14. #DKKA utánpótlásRemek hangulatú hazai tornán kézilabdázhattak a közelmúltban utánpótlás együtteseink.