„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Fontos pontokért küzdünk Debrecenben

2017. jan. 24.
  • Facebook

Komoly rangadó vár együttesünkre ma este hat órától a Debrecen otthonában.

Több mint két hét elteltével játszik újra tétmérkőzést csapatunk, mely ma este hat órától Debrecenben lép pályára a bajnokság 11. fordulójában. Zdravko Zovko tanítványaira rendkívül nehéz feladat vár a tabella ötödik helyén álló DVSC otthonában, hiszen ahhoz, hogy a mieink meg tudják tartani jelenlegi negyedik helyezésüket, mindenképpen pontot kell szereznie kézilabdázóinknak. A mieinknek nem lehet jó emléke a debreceniekről, hiszen az előző szezonban éppen mai ellenfelünk ütötte el az éremszerzés lehetőségétől együttesünket, így van miért visszavágnia a Kohásznak, mely a minél sikeresebb szereplés reményében már tegnap elutazott Dunaújvárosból, hogy a mérkőzésen már ne befolyásolja a csapat játékát többórás buszozás.

Igazi rangadóra van tehát kilátás ma este hat órától, hiszen a debreceniek mindössze egy pont lemaradással követik együttesünket a bajnoki táblázaton úgy, hogy eddig lejátszott mérkőzéseikből ötöt megnyertek, s három döntetlen mellett három alkalommal szenvedtek vereséget. Ugyan legutóbbi hazai találkozójukon kilenc góllal kikaptak a Ferencvárostól, előtte döntetlent értek el az Érd és a Vác ellen is, s biztosak lehetünk abban, hogy ma este is azért lépnek pályára, hogy gyarapítsák pontjaik számát.

Ez a célja azonban a mieinknek is, akik keményen, lelkiismeretesen készültek mai rangadójukra, s mint azt György László másodedző elmondta, a remélt győzelemhez a csapat minden tagjának jó teljesítményt kell nyújtania a várhatóan pokoli hangulatú összecsapáson.

"Természetesen tisztában vagyunk a mérkőzés fontosságával, s tudjuk azt is, hogy rendkívül nehéz hatvan perc vár ránk ma este Debrecenben. Megtévesztő a hazaiak legutóbbi, Ferencváros elleni mérkőzésének végeredménye, mert hiába kaptak ki viszonylag simán, ettől még egy nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk.A debreceniek nagyon képzett, nemzetközileg is elismert játékosokkal rendelkeznek, jó a kapusuk, s mögöttük áll a hazai mezőny egyik legjobb szurkolótábora is, szóval muszáj lesz jó teljesítményt nyújtanunk ahhoz, hogy el tudjuk hozni a mindkét csapat számára rendkívül fontos két bajnoki pontot. Nekünk komoly nehézséget okozott ugyanakkor, hogy legutóbb csak közel három hete játszottunk tétmérkőzést, de ezzel együtt igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a debreceniekből. Ahogy azt a férfi kézilabda világbajnokságon is láthattuk, a sikerhez elengedhetetlen a küzdeni akarás, az első perctől az utolsóig mindent meg kell tenni a győzelemért, s ezen kívül persze a játékban is extrát kell nyújtani. Nagyon fontos lesz, hogy támadásban megfontoltan, de emellett gyorsan kézilabdázzunk, s idegenben különösen kényes ügy a helyzetek kihasználása, ezekkel is muszáj jól élnünk, ha győzni szeretnénk. A mérkőzés kulcsa lehet az is, hogy melyik csapat tud jobban élni az emberelőnyös lehetőségeivel, nagyon bízom benne, hogy mi leszünk azok. A sérüléséből lábadozó Camila Micijevic természetesen még nem áll rendelkezésünkre, s ugyan Kovács Anna fájlalta a térdét a közelmúltban, rá minden bizonnyal azért számíthatunk" - fogalmazott csapatunk szakvezetője.

További hírek

Teher nélkül játszhatunk

Teher nélkül játszhatunk

2022. máj. 13.

A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.

Biztos siker a Vasas ellen

Biztos siker a Vasas ellen

2022. máj. 07.

Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.

Revansra készül a Kohász

Revansra készül a Kohász

2022. máj. 06.

A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.

Siófoki öröm a Balaton partján

Siófoki öröm a Balaton partján

2022. ápr. 30.

Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.

Bravúrban bízva utazunk Siófoka

Bravúrban bízva utazunk Siófoka

2022. ápr. 29.

Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat